Tech

Nem kapnak ajándékot a Nemzetközi Űrállomáson az orosz űrhajósok

Idén nem kap újévi ajándékot a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó orosz űrhajós, Oleg Kononyenko, mert az ajándékok megsemmisültek a Szojuz-MSz-10 űrhajó októberi balesetekor – közölte Lilija Sujeva, az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Intézetének az űrhajósoknak nyújtott pszichológiai támogatással foglalkozó szakértője.

Az űrhajósoknak szánt ajándékok idén sajnos mind megsemmisültek: Alekszej Ovcsinyinnel elküldtük az ajándékokat, de a Szojuz MSz-10 űrhajó balesetet szenvedett

– tette hozzá a pszichológus.

Sujeva elmondta, hogy idén meglehetősen sok ajándékot készítettek össze az űrhajósok számára. „Volt benne kiscsizma Oleg Kononyenko és Alekszej Ovcsinyin kedvenc édességeivel. Gyümölcsöt, diót, paradicsomszószt, mustárt is küldünk nekik. Rendes ételre vágynak a földkörüli pályán”.

A szakember elmondta, hogy a családtagok és pszichológusok minden évben nagy odafigyeléssel válogatják az ISS űrhajósainak szánt ajándékokat. Az űrállomáson nagyra értékelik a házilag készített ajándékokat, például a kötött vagy varrott játékokat, a fénykép-kollázsokat, névre szóló emlékérmeket vagy a barátok által forgatott videókat.7

A Szojuz MSz-10 űrhajó Szojuz-FG hordozórakétája október 11-én szenvedett balesetet egy érzékelő meghibásodása miatt, röviddel azután, hogy az űrhajó elindult Bajkonurból. A fedélzetén két űrhajós utazott: Alekszej Ovcsinyin és az amerikai Nick Hague.

Az orosz és az amerikai űrhajós épségben ért földet az ejtőernyővel fékezett visszatérőkabinban.

Kiemelt kép: HO / NASA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik