Tech

Tom Cruise megjavítaná a tévéket, igen, a tiédet is

A legendás hollywoodi színész javában forgatja a Top Gun folytatását, és a napokban került lakossági forgalomba a legutóbbi filmje, a Mission Impossible: Utóhatás, és ennek kapcsán Tom Cruise, és az akciófilm rendezője, Christopher McQuarrie egy érdekes videó elkészítésére szánták el magukat. A Twitteren közzétett felvétel lényege és célja, hogy felhívja a figyelmet egy olyan technikai apróságra, aminek hála a nappaliban is úgy élvezhetők a filmek, ahogy azt az alkotóik megálmodták.

A tévé-megszállottakon kívül valószínűleg kevesen tudják, de napjainkban szinte az összes tévé fel van vértezve az úgynevezett mozgássimítás (motion smoothing) technológiával, aminek a lényege, hogy a képfrissítés gyakoriságának növelésével javítják a mozgásfelbontást, azaz a műsorforrás eredeti képkockáit interpolált mesterséges képkockákkal egészíti ki, ami kisimítja a mozgást.

Ez a hagyományos tévéadások és sportközvetítések során fejti ki a pozitív hatását, viszont az eredetileg moziba szánt filmek esetében olyan minőségromlást eredményez, mintha egy kézi videokamerával rögzített szappanoperát néznék – éppen ezért nevezik a mozgássimítást szappanopera-effektusnak is.

Cruise és Christopher McQuarrie – Fotó: Tom Cruise / Twitter

A legtöbb tévé úgy kerül a boltokba, hogy ez a technológia alapból be van kapcsolva, és a felhasználók jelentős része nem is tudja, hogy valójában rossz minőségben nézi a filmeket. Erre a hibára hívja fel a figyelmet Tom Cruise és Christopher McQuarrie videója, és a színész/rendező páros nem csak rámutat a valóban nem elhanyagolható problémára, de megoldást is kínálnak, ráadásul olyat, amivel mindenki pár perc alatt úgy állíthatja be a tévéjét, hogy az normálisan játssza le a kedvenc filmjeit.

Nem kell mást tenni, mint megnyitni a Google keresőjét, bepötyögni a “turn off motion smoothing + a tévé típusa” szöveget, és a találatok között jó eséllyel megjelenik egy olyan link, ami érthetően elmagyarázza, hova kell lépni a menüben, hogy kikapcsolhassuk a funkciót. Ezt amúgy érdemes megtenni, hiszen így tényleg normális minőségben élvezhetők a filmek, úgy ahogy azt az alkotók eredetileg megálmodták.

Ugyanakkor nem Cruise és McQuarrie az egyetlen, akik kampányolnak a motion smoothing ellen. Hollywoodi rendezők egész sora (James Gunn, Rian Johnson, Edgar Wright, Matt Reeves, Christopher Miller, Dan Trachtenberg, Reed Moreno) már évek óta felszólalnak azért, hogy a tévégyártók ne úgy dobják piacra a készülékeiket, hogy a mozgássimítás alapból bekapcsolt funkció legyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik