Tech

Ez a legszorongóbb nemzedék

A Kaspersky Lab új jelentéséből kiderül, hogy a Z generáció az eddigi legszorongóbb nemzedék, a fiatalok nagy többsége bevallottan aggódik valami miatt a mindennapok során, és legtöbbjük nem kér szakmai segítséget azok leküzdéséhez.

A Z generáció, azaz a 13–23 év közötti fiatalok – akik életét az online hírek és a közösségi média uralja – csaknem fele számolt be arról, hogy jobban szorong a kinézete, mint a karrierkilátásai, a pénz, a terrorizmus vagy az iskolai, illetve online bántalmazás miatt.

A tanulmány feltárta, hogy ezek a szorongásos érzések vagy aggodalmak hatással lehetnek a fiatalok viselkedésére, többek között a közösségi médiához való viszonyukra is. Meglehetősen gyakori jelenség például, hogy a Z generációba tartozók a valósnál feljavítottabb, tökéletes képet próbálnak láttatni magukról. A hibátlan kinézet létrehozása érdekében a fiatalok többsége akár fél órát is rászán képei vagy videói szerkesztésére, mielőtt feltöltené azokat a közösségi média platformokra.

A tanulmány egy másik fontos megállapítása , hogy a lányok bizonytalanabbak a fiúknál, mert ők ellenkező nemű társaiknál jobban szoronganak kinézetük miatt. A Z-generációs fiúkhoz viszonyítva kétszer annyi Z-generációs lány számolt be arról, hogy étkezési szokásaik is megváltoztak (pl. túlevés vagy tartózkodás az evéstől) a kinézetükhöz kapcsolódó szorongásaik miatt. A fiatal lányok a közösségi médiában fellelhető testszépítő és fitneszvonatkozású tartalmak miatt rosszabbul érzik magukat, mint a fiatal fiúk. Továbbá a lányok azt is elmondták, hogy szorongás miatt maradtak távol egy-egy társasági eseménytől az elmúlt évben.

Akár fél órán keresztül is szerkesztik a képeiket – Forrás: ThinkStock

Még lényegesebb azonban, hogy a Z generáció nem kér segítséget azzal kapcsolatban, hogy mit tegyen szorongás esetén. A fiatalok többsége nem fordul orvoshoz tanácsért a szorongással kapcsolatos problémáinak megoldásához. Így, bár nagyon sok fiatal küzd szorongással, nem tudják, hogyan dolgozzák fel ezeket az érzéseket.

A Kaspersky Lab a 25 év alatti fiatalokat támogató The Mix nevű digitális jótékonysági szervezettel összefogva új kampányt indít, hogy segítsen a Z generációnak a bizonytalanságaik biztonsággá alakításában. A #AndOwningIt elnevezésű új kampány abban kíván segítséget nyújtani a fiataloknak, hogy boldogabban éljenek az őket bizonytalanná tévő dolgok felvállalása és annak felismerése révén, hogy ezek a bizonytalanságok nem állnak a boldogság útjában. A bizonytalanság erősségbe való átfordításának első lépése a bizonytalanság felvállalása.

A kampány támogatására egyedi pólókat gyártanak majd, amelyeken a fiatalokat érintő leggyakoribb bizonytalanságok lesznek olvashatók, arra ösztönözve őket, hogy fogadják el azokat, és kezdjenek beszélni róluk. A pólók eladásából származó bevételt a The Mix szervezet kapja. A Kaspersky Lab és a The Mix arra buzdítja a Z generációt, hogy a barátaikkal együtt csatlakozzanak a #AndOwningIt hashtag alatti beszélgetéshez a közösségi média platformokon, és a támogatásuk kifejezéseképpen vásároljanak egy pólót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik