Tech

A virtuális valóság nem csak a játékról szól

A virtuális valósággal kapcsolatban a legnagyobb szakértők azt jósolják, átalakítja majd az életünket. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy miként, milyen területeken lesz képes ekkora hatással bírni, hiszen legtöbben úgy hiszik, hogy csak a videojátékokhoz, legfeljebb a filmezéshez van köze a technológiának. Ennél jóval többről van szó: a VR új utakat nyit meg az üzleti életben, a gyógyászatban, a szórakozásban és a hadászatban is, persze a fejlesztők kreativitásától függ majd, hogy ebből mi fog megvalósulni.

Gyógyászat

A virtuális környezet lehetőséget ad arra, hogy az orvosok és sebészek különféle technikákat gyakorolhassanak egy szimulált környezetben, mindenféle kockázat nélkül, például tumorok eltávolítását. A számítógép által generált képek nemcsak diagnózis, de kezelés során is hasznosak lehetnek: például CT-felvételek és ultrahangképek alapján hozható létre a páciens anatómiájának virtuális, 3D-s modellje, amin fel is készülhetnek a sebészek a beavatkozásra. Az ehhez kapcsolódó fejlesztéseken már aktívan dolgoznak. A technológia a rehabilitációban is eddig nem látott lehetőségeket jelent: segíthet a stroke-ot, agysérülést szenvedők kognitív képességeinek javításában, a páciens különféle készségfejlesztő feladatokat végezhet el a virtuális világban.

Hadászat

A VR-alkalmazások lehetővé teszik a játékosok számára, hogy egy 3D-s elemekből álló környezettel léphessenek interakcióba, ebből kifolyólag a katonai kiképzések során is hasznosítható, legyen szó levegőben, vagy víz alatt zajló műveletekről. Ahogy a gyógyászat esetében, a katonáknak is megadja a lehetőséget, hogy komplex problémákkal nézhessenek szembe, élhessenek át veszélyes döntéshelyzeteket egy szimulációban sérülésveszély nélkül. De segíthet a poszttraumás stressz szindrómával való küzdelemben is.

Szórakozás, kultúra

A videojátékok mellett a VR a mozizás élményét is újabb szintre emeli, mivel a nézők eddig nem tapasztalt módon merülhetnek bele a filmekbe, az immerzió egy egészen új módját kínálja a technológia. A filmeken túl olyan kulturális programok lesznek élvezhetők még virtuális formában, mint a múzeumi látogatások. A felhasználók egy szemüvegen keresztül akár a bolygó másik felén lévő múzeumban is körbenézhetnek, ezen már több projekten belül is dolgoznak a fejlesztők az egyes szervezetekkel karöltve.

Tervezés, gyártás

Az építészetben és tervezés területén rengeteg módja van a VR kamatoztatásának. Az autógyártásban a prototípusok virtuális mását a mérnökök körbejárhatják, és még a gyártás kezdete előtt javíthatnak azon. Ugyanez a helyzet az építészetben is, ahol a terv 3D-s modelljét az építészek szabadon nagyíthatják, vizsgálhatják több szögből, így a hibák már a tervezés korai szakaszaiban felfedezhetők.

Tájékoztatás, vásárlás

Csak a cégek kreativitásától függ, hogy milyen módokon tudják kamatoztatni a technológia előnyeit. A világ egyik legnagyobb szemüveglencse gyártója, a ZEISS esetében a megfelelő szemüveglencse kiválasztásában is segít a virtuális valóság, különféle edukációs appokon keresztül, amiket VR-szemüveggel élvezhetnek.

Mi lehet a baj, ha arra ébredsz, hogy Morgan Freemanre hasonlítasz?
Ugyanolyan reggelnek indult, mint a többi, amíg Dávid meg nem látta magát a tükörben. Ezután jött a számára rettegett vizsgálat. A videóban kiderül, Katz kolléga hogyan győzte a le fóbiáját és mi lett a vizsgálat eredménye. Nem az, amire elsőre számított.

A DriveSafe VR Experience nevű app például a kifejezetten vezetésre optimalizált DriveSafe lencsét ismerteti meg a vásárlókkal. A program különféle, vezetés közben optimális látást nehezítő körülményt mutat be, például szürkületet, esőt, szembejövő járművek fényét, és hogy a lencse miként segíti elő a biztonságos vezetést. A ZEISS Visuconsult 100 alkalmazásban pedig az alap lencsetulajdonságokat ismertetheti meg az optikus a vásárlóval. A virtuális térben ki is próbálhatja az adott vásárló, hogy bizonyos lencsetípus használata milyen lehet: miket tudnak a különböző multifokális lencsék nyújtani, milyen egy irodai térben a munkaszemüvegek használata, de a különböző színezett lencséket és rétegeket is megismerheti.

Szponzorált tartalom

A cikk a ZEISS támogatásával készült.

Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik