Tech esport

Képtelen volt ellenállni a piszkos pénz csábításának, börtön lett a vége

Az e-sport, azaz a versenyszerű videojáték térnyerése világszerte egyre figyelemreméltóbb: hivatásos versenyzők ezreit és nézők millióit hozza lázba, karriert lehet belőle építeni, a legnagyobb versenyeken elképesztő összegek ütik a nyertesek markát, és ahogy lenni szokott, a dollármilliók nyomában felütötte a fejét a korrupció is. Néhány hete már megemlékeztünk egy emlékezetes csalásról, most pedig a koreai e-sport történelem egyik legnagyobb bundájára emlékezünk vissza.

2010-et írunk: a Blizzard által fejlesztett Starcraft: Brood War már 11 éve töretlenül a legnépszerűbb játék Dél-Koreában, ahol virágzik az e-sport. Két, a műsoridejének zömét a játéknak szentelő tévéadó közvetíti a bajnokságokat, amiket bankok, elektronikai óriáscégek és légitársaságok szponzorálnak, a versenyzőket pedig K-pop sztárokat megszégyenítő rajongótábor élteti, a legjobbak pedig álomszerű fizetésekkel büszkélkedhetnek. Az évtizedes sikerben kiépült jólétet ugyanakkor fenyegetni kezdi minden idők legjobban várt játékfolytatása: a StarCraft 2: Wings of Liberty.

Csúnya szakítás lett a „fillérekért” bundázó csapat veszte
A bunda már az e-sportban is évek óta felütötte a fejét, felidézzük az egyik legismertebb esetet.

A HANYATLÓ BIRODALOM

A játék bejelentését elképesztő médiakampány és hype követte, aminek a koreai e-sport szövetség (a játékoslicenceket kiállító, csapatokat szövetségbe tömörítő és a közvetítési jogok fölött basáskodó, a professzionális Brood War-ban élet és halál uraként működő KeSPA) hiába próbált ellenállni.

StarCraft: Brood War – a játék, amiért egy egész ország őrült meg – Fotó: Blizzard

2010 elejére eldőlt, hogy a tévében párhuzamosan futó két egyéni Brood War-versenysorozatnak vége, nyarától már egy új csatornán, a csillogó StarCraft 2-ben zajlanak a mérkőzések, míg a Proleague néven ismert csapatbajnokságot (a meccseket itt is egyéniben zajlottak, de a pontokat saját istállójuknak gyűjtötték a játékosok) úgynevezett hibrid rendszerben, a pályák egyik felét a régi, a másik felét az új játékban játsszák majd KeSPA égisze alá tartozó csapatok.

A Blizzad egy KeSPA ernyőn kívül müködő gyártócéggel szerződött az StarCraft 2 egyéni bajnokságának, a GSL-nek (Global Starcraft League) a rendezésére, ami egy sor új csapat és játékos megjelenését eredményezte, joggal aggasztva a Brood War-ban istenként tisztelt nagyokat, akik ezen a ponton válaszút elé kerültek: vagy az új játékban is képesek lesznek mindenkit maguk alá gyűrni, vagy szögre akasztják az egeret és elkezdik a kötelező sorkatonai szolgálatukat.

A BRÓKER

Itt jön képbe a minden idők egy leginnovatívabb játékosaként tisztelt sAviOr, becsületes nevén Ma Dzsehun, aki a zergek irányításával vívta ki a hírnevét – a játék három faja közül ez a nyálkás, bogárszerű, a galaxist tömegével lerohanó kollektív tudat, ami játémechanikailag a legnagyobb ügyességet igénylő oldal. A Brood War népszerűségének csúcspontján, 2006-ban sAviOr egész évre vetítve 72%-os győzelmi mutatóval bírt, ami egészen félelmetes eredmény annak tekintetében, hogy

kizárólag a legjobb koreai ellenfelekkel szállt csatába hétről hétre.

A legendás játékos elsőként érezhette meg az új idők szelét még 2009 őszén, amikor a szöüli szervezett bűnözésben hírhedt Suwon déli kapujához köthető illegális bukmékerek pénzét szétosztotta több mint egy tucat (!) profi Brood War-játékos között, egy sor „kisebb szakmai szívességet” kérve cserébe.

Ma Dzsehun egy 2006-os győzelem után – Fotó: Wikipedia

Az eset megértéséhez érdemes tudni, hogy a koreai társadalom komolyan veszi a szenioritást mint szervezőelvet: mem a villamoson széket átadós szinten, hanem ha egy hjung (korban előrébb járó) kér egy gombóc fagyit, akkor teljesen mindegy, hogy épp az Antarktiszon ásunk-e árkot, illik fagyit hozni.

SAviOr sztársága és relatíve idős kora (23 éves volt akkor) tökéletes volt a fiatalabb, kevésbé sikeres játékosok beszervezésére a bundázáshoz. Nem véletlen, hogy az ügyben rajta kívül egy igazán nagy névre sem derült fény, inkább a nagypályás profi életre vágyó, de ehelyett a B csapatban felkészülési partnernek tartott játékosokat hálózta be az ügy.

SAviOr hivatalos meccset szándékosan, pénzért sosem vesztett el,

a szöuli legfőbb ügyész által közreadott nyomozati anyag alapján kvázi brókerként kereskedett a tétekkel és terjesztett információkat a bundázott meccsekről, így egy darabig a háttérből, saját játékos karrierjét biztonságban tudva irányíthatta a hálózatot. Egyre több, a profi játékból koránál fogva vagy más okból kiszorult, gyors lóvéra vágyó játékostársát biztatta fogadásra tuti tippekkel, majd a bejövő pénzekből részesedést kért. Egy ponton aztán elszámolási vitája támadt egy „ügyfelével”, aki később informátorként segítette a hatóságok munkáját.

Dél-Koreában az államnak szerencsejáték-monopóliuma van, a szervezett bűnözés igyekszik Kínába, Japánba és Kelet-Európába telepíteni az illegális fogadószájtok szervereit, ezáltal is megnehezítve a hatóságok munkáját. Ezek a szájtok változatos formában továbbélnek, a sAviOr-féle bundában közvetlenül résztvevő több, mint 10 játékost azonban büntetőjogi eljárásban ítélték el, a koreai versenyektől pedig egy életre eltiltották őket. A sAviOr által bizonyíthatóan futtatott játékosokra összesen 58,5 millió won (kb. 15 millió forint) bírságot szabtak ki, magát sAviOr-t pedig két év felfüggesztett börtönre ítélték, ami akkor példa nélküli volt az e-sport történetében.

A TÖRTÉNELEM ISMÉTLI ÖNMAGÁT

Az eset legszomorúbb része mégsem ez, hanem az események öt évvel későbbi megismétlődése, immár StarCraft 2-ben. Az anyagi nehézségekkel küzdő és versenyszinten nem túl sikeres Prime csapat edzője és játékosai több meccset eladtak, nagyságrendileg kétszer annyiért, mint sAviOr tette korábban.

Hármójukat azonnal kivetette magából a koreai közösség, ugyanakkor az eset idején pletykák terjengtek egy sokkal nagyobb sztár bűnösségéről is. Csaknem egy évvel később, 2016 tavaszán egy koreai újság apró hírben közölte, hogy a Csangwon kerület ügyészsége nagy összegű csalás ügyében gyanúsítottként kerítette kézre Li Szeunghjun-t.

Li Szeunghjun még győztesként – Fotó: Liquipedia

A StarCraft világában Life-ként ismert játékos addigra egészen elképesztő karriert futott be: a harmadik legfiatalabb játékosként vett részt tévében közvetített meccseken, többszörös GSL-győztesként, a 2014-es Blizzcon bajnokaként ismerte mindenki. Csak a versenyeken összegereblyézett nyereményei 475 000 dollárra rúgtak, és a Korea Telekom gigakonszern házi csapatába igazolásakor is ő kapta minden idők legnagyobb aláírási bónuszát – bár ezt hivatalosan sosem erősítették meg.

Kérdés tehát, hogy mi késztethette bundázásra, hiszen ő saját meccseit vesztette el pénzért. A párhuzam ott kísérteties, hogy 2015-ben a StarCraft 2 szénája sem állt már túl jól, rég nem övezte akkora felhajtás és érdeklődés, és pénz sem volt már annyi az e-sport részében, mint a 2010-es kezdettekkor.

Valószínű, hogy az akkor még mindig csak 18 éves Life képtelen volt ellenállni az ingyen pénz csábításának: az ügyészség szerint alkalmanként 35 millió wont, azaz nagyjából 8 millió forintot kapott összesen két meccs eladásáért. Két hónapot ült előzetes letartóztatásban, végül 18 hónap börtönre ítélték, 3 évre felfüggesztve, valamint 70 millió won (a bundáért kapott összeg) bírság befizetésére kötelezték. Life ítélete enyhítését kérte, mondván a 2015-ben történt bunda alatt még kiskorú volt, ezért nem volt tisztában tettének súlyával. A bíróság elutasította a kérelmét, arra hivatkozva, hogy az ítélet arányában áll a koreai e-sport hírnevének ilyen súlyos befeketítésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik