Tech

Ön se dobná a betonra a rágót, ha tudná, milyen hasznos

A téma az utcán hever, mondják az újságírók, de ez igaz a startupokra is. A brit Gumdrop Ltd. például az utcák járdáira tapadt rágógumi mennyiségét kívánja csökkenteni olyan módon, hogy újrahasznosítja az anyagot, és azokat hétköznapi tárgyakká alakítják.

Anna Bullus alapító szerint ezzel egyrészt az utcai szemetelés által okozott költségeket is csökkentik. Az Egyesült Királyságban évente 150 millió fontot költenek el csak arra, hogy a rágógumi csimbókokat feltakarítsák a járdákról. Anyag pedig van bőven:

évente százezer tonnányi rágót csámcsogunk el világszerte,

ami elképesztő mennyiség.

Az anyagot a Gumdrop egyedi tárolóiba lehet dobálni útközben, ezekből többet is kihelyeztek már szerte az Egyesült Királyságban – gyakorlatilag egy szelektív kuka kimondottan a rágógumiknak. Egyébként a tárolók is újrahasznosított rágóból készülnek, és az eddigi tesztek alapján jelentősen csökkent azokon a területeken az ilyen jellegű szemét, ahol megtalálható Gumdrop-tároló.

Az összegyűjtött rágókat a cég egy háromévnyi kutatás eredményeként megszületett eljárással alakítja át a Gum-tec nevű anyaggá, ami élénk rózsaszínű. Ebből aztán telefontokok, gitárpengetők, akár kávéscsészék is készülhetnek, de a cég folyamatosan keresi az újabb kreatív felhasználási módokat, a Wellingtonnal közösen készítettek már például gumicsizmát is.

A cég keresi az újabb befektetőket és partnereket, hogy más országokban is elterjedhessen a megoldás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik