Tech

Kevés a pedofil tartalom a magyar szervereken

A gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szervezet, az INHOPE közreadta a tavalyi évre vonatkozó jelentését, írja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében. A szervezet társult hotline-jai az egész világról tavaly összesen közel 260 ezer pedofil felvételt (képet és videót) küldtek a központi adatbázisba, és azon keresztül a nemzeti nyomozó hatóságokhoz.

Az összegzés azt is megmutatja, hogy az INHOPE-hoz befutó, illegálisként azonosított tartalmak 90%-án leánygyermekek szerepeltek és a felvételek 82%-a 13 éves vagy fiatalabb gyermekeket, kisgyermekeket ábrázolt.

Az Európában tárolt tartalmak 59%-át három napon belül eltávolították az értesített szolgáltatók, világszinten ez a hatékonyság még jobb, 62%-os volt.

HOLLANDIA JÁR AZ ÉLEN

A statisztika szerint a Magyarországon működő szerverek nem számítanak vonzónak a pedofil tartalmakat forgalmazó bűnözők között: az Európában tárolt tartalmak csupán 0,14%-a van hazai szerveren.Az éves statisztika szerint a hosztolásban leginkább érintett szolgáltatói kategóriák képviselői, a globális fájlmegosztók, képmegosztók jellemzően nem Magyarországon, nem a magyar jogrend alatt üzemeltetik szervereiket.

Európai szinten a bejelentések adatai szerint

  • Hollandiában (51%)
  • Franciaországban (18%)
  • Svédországban (10%)
  • Romániában (6%)
  • Bulgáriában (5%)

tárolják a legtöbb, a gyermekek szexuális kizsákmányolását rögzítő illegális online tartalmat.

Az INHOPE összes tagországának adatait vizsgálva az Egyesült Államok kerül az első helyre, közel minden második pedofil felvétel (43%) amerikai szerveren található. Hollandia a második (19%), majd Oroszország (7%), Franciaország (7%) és Kanada (7%) következik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik