Tech

Videózták és gúnyolták a fuldokló férfit, de simán megússzák

Egy csapat tinédzser tavaly júliusban levideózta, ahogy egy mozgáskorlátozott férfi fuldoklik egy floridai tóban. A fiatalok nemcsak rögzítették a 31 éves Jamel Dunn haláltusáját, de a partról beszólogattak és gúnyolták is az áldozatot, akinek a holttesttét végül öt nappal később találták meg a hatóságok.

A három fiatal ráadásul nemcsak felvette a megrázó esetet, de még a közösségi médiába is kiposztolták a közel két perces felvételt, ezzel óriási felháborodást keltve az egész országban. Mindez azonban következmények nélkül maradt, hiszen Phil Archer államügyész hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem emelnek vádat, ugyanis Floridában nincs olyan törvény érvényben, ami büntetné, ha valaki nem nyújt segítséget egy életveszélyben lévő embernek.

Az eset után kiderült, hogy a Jamel Dunn haláltusáját két fiatalkorú (14 és 16 évesek) és egy idősebb (18 éves) srác nézte végig, miközben azt kiabálták a fuldokló felé, hogy „soha nem kellett volna oda kerülnöd”. Az elhunyt férfi ABC News-nak nyilatkozó sógornője, Melissa Ann Clark szerint frusztráló a hatóságok döntése, hiszen „egy férfi haldoklott, ők pedig nevettek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik