Mobil

Többé nehéz lesz hazudni a farokméretünkről

Tegnap este az Apple elérhetővé tette az ősszel érkező iOS 12 publikus bétáját, amit mostantól bárki letölthet az iPhone-jára. A frissítés menetéről külön cikkben számoltunk be, azóta le is töltöttek az új operációs rendszert, aminek az egyik érdekes újdonsága a Measure applikáció, ami lényegében egy digitális mérőszalag, ami nemcsak hasznos, de kiválóan el is lehet szórakozni vele.

Pofonegyszerű a használata – Forrás: 24.hu

A használata egyszerű, csupán ki kell jelölni a megmérendő felület vagy tárgy kezdőpontját, majd mozgatni a kamerát, és az alkalmazás a kiterjesztett valóságot használó ARKit segítségével szépen kiszámolja, hogy milyen széles az asztal vagy éppen a laptopunk. A függőleges felületekkel néha ugyan meggyűlik a baja a rendszernek, de az a lehetőség például tökéletesen működik,

ha egy felület széleinek hosszát és területét szeretnénk megtudni.

Az alkalmazás magától körberajzolja a kiválasztott felületet, és ha rendben találjuk a pöttyökkel jelölt körvonalat, csak meg kell érinteni a képernyőt, és máris megkapjuk az értékeket. Amik vagy pontosak, vagy nem, esetünkben ugyanis előfordult, hogy a Measure tökéletesen kiszámolta a kiválasztott objektumok hosszát, ugyanakkor a laptop esetében többször is fals adatokat adott – hol kevesebbnek, hol hosszabbnak számolta a gép szélességét, és általában másfél centit tévedett.

Ráadásul praktikus is – Forrás: 24.hu

Mérget tehát ne vegyünk a kapott számokra, a tapasztalataink alapján ugyanis az app inkább saccol, mintsem pontosan mér. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a Measure vízszintezőként is működik, továbbá kár lenne tagadni, hogy az Apple alkalmazása akár arra is kiváló lehet, hogy

lebuktassa a nemi szervükkel kapcsolatban túlzásba esőket.

Mostantól nemcsak egy dickpicet lehet kérni szemléltetés céljából, de az új applikációnak hála már nem lehet elkerülni, hogy nagyjából pontosan bizonyítva legyenek a büszkén hangoztatott állítások – mondjuk ebben az esetben még a fentebb említett másfél centi is komoly vízválasztó lehet.

Illusztráció forrása: Pexels

Ajánlott videó

Olvasói sztorik