Tech

Gigabírsággal sújthatja Brüsszel a Google-t

Körülbelül egy éve rekordbüntetést szabott ki az unió a Google-re amiatt, hogy visszaél keresőpiac dominanciájával. Az unió úgy döntött, hogy a keresőóriásnak 2,42 milliárd eurót kell fizetnie, ez pedig duplája volt annak az összegnek, amit korábban az Intel csengetett ki uniós versenyszabályok megszegéséért. A Bizottság akkor megállapította: a keresőóriás piaci előnyével élt vissza, amikor a kereséseknél a találati listán előtérbe helyezte saját áruháza ajánlatait.

Egy évvel később az unió újabb gigabírságot szabhat ki a cégre, most az Android operációs rendszer kapcsán. A versenyügyi hatóságok ugyanis nemcsak a Google keresési praktikáit vizsgálták az elmúlt évek során, de az Android operációs rendszer fölényét is, ez is egy több éve húzódó vizsgálat, aminek júliusban kerülhet pont a végére.

Margrethe Vestager versenyjogi biztos közölte, hogy a következő hetekben bejelentik vizsgálatuk hivatalos eredményeit, ami minden bizonnyal negatív lesz a Google-re nézve. Az Európai Bizottság a jogszabály alapján az Alphabet anyavállalat bevételeinek 10 százalékát is kiszabhatja büntetésként, azaz maximálisan 11 milliárd dollárt, ami a korábbi rekordösszegnél is brutálisabb lenne.

Ugyan a mobilgyártók saját választása az, hogy Androidot telepítenek-e eszközeikre, a Google-et sokat kritizálták azért, hogy ezt milyen feltételekhez kötik. A hivatalos Google Play alkalmazásbolt csak akkor kerülhet az eszközökre, ha a gyártók a Google keresőjét teszik alapértelmezetté, és az ő appjait telepítik előre – ezzel pedig maguknak biztosítanak előnyt.

BRÜSSZEL VS SZILÍCIUM-VÖLGY

Az EU 2000 óta vizsgálja a Microsoft, az Intel, az Apple, a Google, a Facebook és az Amazon működését. A kritikusok szerint Brüsszel háborút folytat a Szilícium-völgy ellen, a Bizottság azonban ezt kategorikusan tagadta.

Ugyanakkor kérdéses, hogy fel tudnak-e lépni hatékonyan akár csak a monopolhelyzetek visszaszorítására, hogy lehetőséget kapjanak a kisebb cégek is a bemutatkozásra, szélesebb ismertség elérésére.

Ahogy felmerült az is, hogy ha az EU még ennél is erőteljesebben beavatkozna, az nem törné-e meg a techóriások innovációs szellemét, vagy legalábbis vetné vissza a fejlesztések megjelenését Európában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik