Tech

Ennyit költenek mobilozásra a magyar fiatalok

A fiatalok átlagosan 4800 forintért mobiloznak havonta, és 59 százalékuk  saját maga fizeti a számláját.

A 19-29 éves fiatalok körében 94 százalékos az érintőképernyős okostelefonok aránya, részben ezért lehet a jövőben éppen ez a korosztály a mobilfizetéseknél várható növekedés motorja – áll a K&H ifjúsági indexében.

Ez a korcsoport átlagosan 4800 forintos mobilszámlát hoz össze havonta, de a korosztály idősebb tagjainál (a 25-29 éveseknél) már 5200 forintra rúgott átlagos az összeg.

A fiatalok 18 százaléka letudja ezt a tételt havonta kevesebb, mint 2 ezer forintból, 23 százalékuk pedig 2-3 ezer forintot fordít erre. Mindezek mellett viszonylag jelentős, 13 százalékos a 10 ezer forint feletti összegért mobilozók aránya is.

KI FIZETI?

A fiatalok többsége (59 százalék) egyedül fizeti mobilszámláját, a diákok körében ugyanakkor alacsonyabb, 41 százalékos ez az arány. Az országon belül vannak eltérések: míg a Budapestet is magában foglaló központi régióban csak a fiatalok 47 százaléka állja saját magának a mobilköltségeket, vidéken több mint 64 százalékuk. A fiatalok 41 százalékánál részben vagy teljesen valaki más fizeti a számlát: itt az esetek 70 százalékában ezek a szülők, 26 százaléknak pedig a házastárs, partner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik