Tech

Elon Musk felvenné a harcot a kamugyárosokkal

A Tesla és a SpaceX vezére ezúttal nem a közlekedés, az űrkutatás, vagy épp a lángszórók területén akar nagyot alkotni, hanem a média világán változtatna. Musk arról beszélt a Twitteren, hogy a médiában túl sok a hazugság, ezért egy olyan szolgáltatást akar indítani, ami megbízhatóságuk szerint értékelné az újságírókat és a hírportálokat.

Egy olyan oldalt készítek, ahol a nyilvánosság értékelheti bármelyik cikk igazságtartalmát, és követhető lenne a megbízhatósága minden újságírónak, szerkesztőnek és publikációnak.”

A „Vasember” azt is belengette, hogy a szolgáltatást „Pravda” néven indítaná útnak. Így hívták a Szovjetunió egykori vezető napilapját, ami egyben a Kommunista Párt Központi Bizottságának hivatalos lapja is volt. Ugyan ma is létezik, de már kevesen olvassák és nem napi rendszerességgel jelenik meg. A kifejezés egyben „igazságot” jelent.

A hasonló nevű, angol nyelvű Pravda Reportnak ugyan nincsenek kommunista kötődései, de egyszerre ad felületet valós híreknek és összeesküvés-elméleteknek.

Hamar kiderült, hogy a Pravda Corp nevű céget már tavaly októberben bejegyezték az Egyesült Államokban található Delaware államban, és a hivatalos dokumentumban olvasható Jared Birchall neve is, aki a Neuralink és The Boring Company cégeknél tölt be vezető posztot, így egyértelmű a szál Elon Muskhoz.

Musk megerősítette a dokumentum hitelességét a Gizmodo újságírójának, és azt is elárulta, hogy a Pravdával azután fog komolyabban foglalkozni, miután befejezte a Tesla Model 3-on való munkát.

“OLYAN VAGY, MINT TRUMP!”

Az ötletet látva persze sokakban felmerült az aggodalom, hogy a mindenki számára nyitott online értékelést könnyedén lehetne manipulálni.

Elon következő cége: az újságírókról szóló Rate My Professor. Milyen remek ötlet, ami nyilván nem lesz rögtön kihasználva rögtön szélsőséges, és előrelátható módokon”

– írta Twitteren a propaganda-kutatással is foglalkozó Rene DiResta, a Data for Democracy szervezet vezetője.

Siva Vaidhyanathan, a Virginia Egyetem professzora szerint a szolgáltatásnak akkor lehet értelme, ha független szervezetek felügyelnék, és okosan kidolgozott metódus állna mögötte.

Nem ez az első alkalom, hogy Musk kiakad a médiamunkásokra. A héten a Reveal lap újságíróival került összetűzésbe, akik azt állították, hogy a Tesla számos üzemi balesetet nem jelent, és nem megfelelő körülmények közt töltik napjaikat az alkalmazottak.

A Twitteren számos újságíró megjegyezte azt is, hogy Musk azt csinálja, amit Donald Trump elnök: olyan cikkeket kritizál, amiket negatívnak talál. A The Verge riportere, Andre J. Hawkins szerint Musk egy „médiahajhász Trump-i figura”.

Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Bármikor bárki kritizálja a médiát, a média visítani kezd, hogy olyan vagy, mint Trump. Mit gondoltok, miért őt választották meg? Mert senki nem hisz már nektek többé. Rég elveszítettétek a hitelességeteket.”

– vágott vissza Musk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik