Tech

Öt éve kapható, de még mindig viszik, mint a cukrot

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 05. 18. 16:18

Korábban a témában:

95 milliónál is több példányt értékesítettek a 2013 óta kapható GTA V-ből – derült ki a videojátékot kiadó Take-Two legutóbbi, befektetőknek szánt beszámolójából. A Grand Theft Auto V eredetileg 2013 szeptemberében jelent meg PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, majd egy évvel később PlayStation 4-re és Xbox One-ra, végül 2015 tavaszán PC-re.

A példátlan siker és eladási eredmény egyrészt annak köszönhető, hogy a program fokozatosan vált elérhetővé az említett platformokon, de hatalmas szerepe volt benne a GTA Online névre keresztelt többszereplős módnak is, amit rendszeresen új tartalommal bővít a fejlesztő Rockstar Games, és a játék ezen része az, aminek hála a GTA V még közel öt évvel az eredeti megjelenést követően is úgy viszik, mint a cukrot – a játék még manapság is annyira jól fogy, hogy rendszeresen visszakerül az eladási listákra.

A 95 millió példány elképesztően soknak számít a játékiparban,

még a hagyományosan jól teljesítő Call of Duty epizódokból sem fogy ennyi, nem véletlen hát, hogy a GTA V minden idők egyik legjövedelmezőbb programja. Szakértői becslések szerint a játék 2013 óta nagyjából 6 milliárd dollárt, azaz 1500 milliárd (1500 000 000 000) forint bevételt termelt, amivel messze túlmutat olyan hollywoodi nagyágyúkon, mint a Star Wars-filmek vagy az Elfújta a szél – mindkettő bevétele nagyjából 3 milliárd dolláron áll, utóbbinál persze az inflációt is figyelembe véve.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.