Tech

Elkapták a világ egyik legkeresettebb hackerét

Nemzetközi akció keretében letartóztatták a világ egyik legkeresettebb hackerét, egy 19 éves horvát állampolgárt - közölte szerdán a horvát belügyminisztérium.

A Webstresser.org volt az egyik legnagyobb olyan internetes szolgáltatás, amelyen keresztül a felhasználók célzott túlterheléses kibertámadásokat (DDoS) hajthattak végre több honlap ellen az egész világon. 2018 áprilisáig 136 ezer felhasználója volt a szolgáltatásnak, akik közel 4 millió támadást indítottak különböző bankok, üzleti szektorok és állami intézmények ellen. A honlapot egy 19 éves horvát állampolgár irányította, akinek még három társát fogták el.

A rendőrség azzal vádolja őt, hogy súlyos bűncselekményt követett el informatikai rendszerek, programok és adatok ellen, amiért nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

A horvát rendőrség mellett a nemzetközi akcióban holland, brit, kanadai, szerb, spanyol, olasz és hongkongi rendőrök is részt vettek, akik ezekben az országokban a horvát férfi segítőit is letartóztatták.

A DDoS-támadások során, amelyet a Webstresser tett lehetővé a felhasználók számára, nagy mennyiségű forgalmat lehetett egy weboldal felé irányítani, ezzel elérhetetlenné téve azt.

Korábban a kibertámadások elkövetőinek jól kellett ismernie az internetes technológiákat az ilyen támadások kivitelezéséhez, de a Webstresser segítségével már a laikusok is elérhették céljukat. A szolgáltatás felhasználói online platformon keresztül befizettek 15 eurót vagy annak megfelelő Bitcoint, és a Webstresser a számukra biztosított infrastruktúráján keresztül DDoS támadásokat hajthattak végre tetszőleges, általuk kiválasztott célpontok ellen.

(MTI, BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik