Tech

Imádni fogja a Google Chrome új funkcióját

Január végén már írtunk arról, hogy a Google hadat üzent az automatikus videókkal operáló weblapoknak, és bevezettek egy olyan Chrome funkciót, amivel csak egy jobb klikket kell nyomni arra a tabra, amiben az oldalt megnyitottuk, a legördülő menüben már látható lesz a Mute site opció, amivel lenémíthatjuk az egész felületet, így többet nem kell idegeskednünk a kéretlen hangok miatt.

Már ennek is nagyon örültünk, azonban a keresőóriás fejlesztői nem elégedtek meg ennyivel, hiszen a Google bejelentette, hogy a böngésző 66-os verzióján már alapértelmezett beállítás az automatikusan induló videók, bannerek és egyéb idegesítő kiegészítők némítása.

A tartalom persze magától elindul ebben az esetben is, csak hallani nem fogjuk, egészen addig, míg rá nem kattintunk a kérdéses elemre.

A cég persze azokra is gondolt, akiket nem zavarnak az automatikusan induló tartalmak, így adott lesz a lehetőség arra is, hogy hanggal várjanak minket a webhelyek. Az új Chrome például figyeli, hogy a weboldalakon hányszor állítjuk vissza hangosra a videókat, és ha elég magas a szám, akkor egy idő után nem lesz némítás, sőt ez visszafelé is igaz, ha egyáltalán nem foglalkozunk az automatikusan induló tartalmakkal, akkor a böngésző megtanulja, hogy ezeket a webhelyeket némítania kell.

A Google Chrome 66-os verziója már minden platformra elérhető, a telepítéshez lényegében nem kell mást tenni, mint újraindítani a programot, majd a háttérben azonnal dolgozni kezd a nagyszerű újdonság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik