Tech

Pénisznagyobbító reklám szúrta ki a gyerekek szemét

Azon már egyáltalán nem pironkodik az ember, ha appokon, weboldalakon olyan ablakok ugranak fel, amik különféle pikáns szolgáltatásokra hívják fel a figyelmet, de van, amikor teljesen indokolatlan helyen találkozhatunk velük.

Egy kisgyerekeknek szánt mobiljátékban például egészen meredeken mutathat egy szíjjal áttekert hímtag, és ez az eset nem kitaláció. Három szülő is panaszt nyújtott be a hatóságoknak amiatt, hogy a négy éves kortól ajánlott Crazy Cake Swap, valamint a 2040 című puzzle mobiljátékokban a Wish.com egyik pénisznagyobbító eszközének reklámja jelent meg.

Forrás: ASA

A 21 fontos kiegészítőt reklámozó banner  animációval szemléltette, hogyan kell használatba venni, és az említett két játékon túl a Peel Smart Remote nevű okosotthon irányító appban is felbukkant.

A brit reklámszabályozó hatóság (ASA) szerint a Wish.com figyelmen kívül hagyta a hirdetésekkel kapcsolatos előírásokat, nem célozták megfelelően a kérdéses reklámot, amit azonnal kitiltottak mindenhonnan. Az olyan alkalmazások esetében, amelyekkel gyerekek is játszhatnak, érthető mód nem szerepelhetnek ehhez hasonló dolgok.

(Kiemelt illusztráció: ThinkStock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik