Tech

Itt egy kütyü, ami mozgásra bírja a gyereket

A Fitbit új okoseszközöket, köztük az első gyerekeknek szánt aktivitásmérő eszközt is bemutatta. A Fitbit Ace-szel a gyerekeket szeretnék szórakoztató módon motiválni arra, hogy mozogjanak, de egyben a családot is arra inspirálnák, hogy együtt alakítsák ki egészséges szokásaikat.

Az órán a Fitbit OS 2.0 rendszer fut, hamarosan egy kifejezetten friss szülőknek fejlesztett applikáció is elérhető lesz, sőt a nők a ciklusukat is követni tudják majd a Fitbit applikációjának segítségével. A kütyü figyelemmel kíséri a gyerek napi mozgását, automatikusan méri a megtett lépésszámot, aktívan töltött perceket és az alvást.

A WHO ajánlása alapján a 7-17 éves gyerekeknek napi 60 perc mozgás és 9-12 óra alvás ajánlott – az applikáció ezeket figyelembe véve értékeli ki az eredményeket. Különböző kihívások is kitűzhetők, mint megtett napi lépésszám vagy aktívperc-célok.

Az Ace mozgásemlékeztetővel, motiváló, szórakoztató üzenetekkel ösztönöz a sportra, és az eredményekért cserébe jelvényeket is kapnak és gyűjthetnek a gyerekek. A hamarosan elérhető családi kihívásokkal pedig az egész családot megmozgathatja az új aktivitásmérő.

A gyerekek adatainak védelme és a szülők tájékoztatása érdekében az applikáción belül az új Fitbit Family profilon keresztül követhető a gyermek aktivitása. A szülői nézetben a szülők saját telefonjukkal szinkronizálva figyelhetik a gyerek napi aktivitását, az adatok alakulását, és a hamarosan elérhető funkcióval elfogadhatják a barátok, családtagok partnerfelkéréseit is.

A gyereknézetben pedig beállíthatjuk, hogy a gyerekek milyen adatokat lássanak az applikációban, sőt az okostelefont használó gyerekek biztosan nem fogják a szülő hívását elmulasztani, hiszen az aktivitásmérő karpánt finom rezgéssel jelzi azt a csuklójukon.

Két élénk árnyalatban, kék és lila színekben lesz választható, akár 5 napos üzemideje, cseppálló kialakítása pedig lehetővé teszi, hogy a gyerekek éjjel-nappal viseljék, függetlenül attól, épp mit csinálnak. A Fitbit Ace mától előrendelhető a Fitbit.com weboldalon 99,95 € (kb. 31 ezer forint) ajánlott fogyasztói áron.

Az aktivitásmérő 2018 második negyedévében lesz elérhető a kiemelt kiskereskedelmi partnereknél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik