Tech

Ez már a jövő: arcfelismerő szemüveggel buktatják le a bűnözőket

Egyre durvábbak a kínai kormány megfigyelési módszerei, újabban már arcfelismerő szemüveget is bevetnek a törvénysértő állampolgárok lebuktatására. A kínai rendőrség a Zhengzhou-i vasútállomáson kezdte el elsőként alkalmazni a kütyüt, ami eddig már hét körözött bűnöző elfogását segítette elő helyi lapok szerint, és 26 olyan embert buktattak le, akik iratokat hamisítottak.

Az eszköz külsőre a Google Glass szemüveghez hasonlít, és a rendőrség központi adatbázishoz kapcsolódik, így tudja az utasok arcát összehasonlítani a gyanúsítottakról készült fotókkal. Arra vonatkozó technikai információk nincsenek, hogy mennyi ideig tart mindez élesben, de az eddigi tesztek eredményei szerint a rendszer mindössze 100 milliszekundum alatt talált meg egy arcot a 10 ezer embert tartalmazó adatbázisban.

Épül az ország, ahol senki nem bújhat el a kormány elől
Kínában egyre fejlettebb módszerekkel figyelik meg az embereket, és ez még csak a kezdet.

Kínában személyi okmányokra van szükség az utazáshoz országon belül is, ezzel próbálják megakadályozni a bliccelést, és a túl sok tartozást felhalmozó állampolgárok nem használhatják a gyorsjáratokat sem.

Ugyan ez az első olyan alkalom, hogy a kínai hatóságok szemüvegen keresztül figyelik meg az embereket, arcfelismerő technológiákat széleskörűen használ a rendőrség. A kínai kormány rendelkezik a világ legkiterjedtebb megfigyelési rendszerével, több mint 170 millió térfigyelő kamera található országszerte, 2020-ra pedig 400 millióra növelhetik számukat. A kormány mesterséges intelligenciával és arcfelismeréssel foglalkozó cégekkel dolgozik együtt a minél hatékonyabb szoftverek fejlesztésében.

Hét perc alatt bárkit megtalálnak a kínaiak
Kiderült, mennyire is hatékony a kínaiak megfigyelési rendszere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik