Tech

Nincs most menőbb a magától parkoló papucsnál

A Nissan meglehetősen furcsa, de annál menőbb módját választotta, hogy hírverést csapjon a saját fejlesztésű félautonóm ProPilot technológiájának: önvezető papucsokkal szerelt fel egy hotelt a Hakone nevű japán városkában – a hely egyik legnagyobb nevezetessége, hogy kiváló kilátás nyílik a Fuji hegyre.

Japán szokás szerint cipővel nem léphetünk be a hotelbe (sem), a lábbeliktől már a bejáratnál meg kell válni, de a ProPILOT Park Ryokenben a váltásként szolgáló papucsok maguktól állnak csatasorba, hogy azonnal a vendégek rendelkezésére állhassanak. A Nissan minden egyes papucsba két apró kereket épített, egy motorral, illetve szenzorokkal kiegészítve, hogy maguktól legyenek képesek közlekedni a padlón: ebbe beletartozik az akadályok kikerülése és a parkolás is a bejáratnál.

És ez még nem minden, ugyanis a speciális hotelben az földre helyezhető párnák és az alacsony asztalok is fel lettek szerelve a ProPilot technológiával, hogy az elfogyasztott tea és ebéd után maguktól gördüljenek a helyükre, mindenféle emberi közbeavatkozás nélkül.

Az önjáró papucsokkal és egyéb tárgyakkal felszerelt hotel persze leginkább marketingfogás, amivel a Nissan a ProPilot technológiájára, és a tavaly piacra dobott, teljesen elektromos Nissan Leafre akarja felhívni a figyelmet, ami természetesen fel van szerelve a félautonóm vezetésre képes megoldással.

Egész pofás a Nissan új elektromos autója
Ár tekintetében simán odaver a Tesla Model 3-nak és a Chevy Boltnak is.

A Leaf tavalyi változata az első, amibe bekerült a ProPilot, és a japán cég tervei szerint ez a technológia az első lépés a teljesen önjáró modell felé, viszont a Leaf most még „csak” arra képes, hogy a sávban tartsa az autót, és segít, hogy megfelelő és biztonságos távot tartsunk az előttünk haladó járműtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik