Tech

E-sportolókból képezne kiberkatonát a honvédelmi miniszter

E-sport akadémiát indított a Honvéd, ahol hazai szakemberek képeznék a jelentkezőket. A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: azok a fiatalok, akik ennyire otthonosan mozognak a kibertérben, más területen is segítségükre lehetnek a későbbiekben.

Újabb fontos lépés a hazai e-sport történetében: kedd este bejelentették a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia elindulását, ami a Magyarország legeredményesebb sportegyesületének számító Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) szervezésében valósul meg.

Egyben a jelentkezések felvétele is elindult az edzésekre, amit az akadémia Facebook-oldalán keresztül bonyolíthatnak le az érdeklődők. A játékosok a FIFA, a League of Legends és a CS:GO játékok fortélyait tanulhatják meg olyan hazai elismert játékosoktól, mint például Kodiak. Az első edzést február 12-én tartják.

Forrás: BHSE

Az óráknak teret adó edzőterem átadásán Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, a BHSE elnöke és Gergely István a BHSE ügyvezetője beszélt a versenyszerű videojáték jelentőségéről, de az eseményen tiszteletüket tették a Honvéd olyan kiváló sportemberei is, mint Baji Balázs vb bronzérmes atléta, vagy Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok.

ÉLSPORT ÉS E-SPORT EGYMÁS MELLETT

Gergely István több érvet is felsorakoztatott amellett, hogy a BHSE miért döntött úgy, hogy az e-sportnak is teret ad a Szabadidő sportszakosztály égisze alatt. Az egyik cél, hogy az egyesület elérje a fiatalokat, akik a versenyszerű játék iránt érdeklődnek, ők aktív testmozgást is végezhetnek az egyesületben.

Megpróbáljuk az arany középutat elérni, illetve az egyensúlyt a szellemi és a fizikai sportolás terén”

– mesélte az ügyvezető. Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter kiemelte: sok vita és előkészítés előzte meg az e-sport bevezetését az egyesületi programba, ám mindenképpen támogatják az ötletet.

A kiberháborúk korát éljük. Azok a fiatalok, akik ennyire otthonosan mozognak a kibertérben, más területen is segítségünkre lehetnek a későbbiekben”

– mutatott rá a miniszer. Hozzátette, hogy az e-sportolók a BHSE keretein belül készülhetnek. Abban is ösztönzik őket, hogy kilépjenek a virtuális térből, és kihasználják az egyesület nyújtotta egyéb lehetőségeket, például a mentális felkészülés során a kiváló szakemberek által irányított fizikai tréninget vehetnek igénybe.

Az edzések a Budapesti Honvéd SE sporttelepén lesznek, azaz nem online oktatásról van szó.  A Lenovo Magyarország névadó szponzorként az akadémia működéséhez szükséges eszközöket biztosítja, a játékosoknak fejlesztett karosszékektől kezdve az asztali számítógépekig.

KI JELENTKEZHET?

Bármilyen játéktudással rendelkező játékos jelentkezhet, akár teljesen kezdő is, egyedül, vagy csapatban. Az alsó korhatár 12 év, CS:GO esetén 14 év alatt viszont szülői beleegyezés kell. Az órákat a Honvéd sporttelepén kialakított e-sport edzőteremben tartják, további részletekről a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Az e-sportról többet alábbi cikkeinkben olvashat:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik