Tech

Már mindenki az ellenállásra készül

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, január 30-án jelenik meg PlayStation 4-re a tavaly ősz óta elérhető Call of Duty WWII első külön megvásárolható pályacsomagja, ami a II. világháború alatt tevékenykedő ellenállókat helyezi a középpontba. A játékot kiadó Activision ennek apropóján egy élőszereplős előzetest is készített, amiben a videojátékot túl komolyan vevő irodisták készülnek a vadiúj bevetésekre.

A gamerek ugyanakkor nem véletlenül izgatottak, hiszen a The Resistance névre keresztelt DLC-ben három vadonatúj térképpel bővül ki az alapjáték: Párizzsal, Prágával és a Farkasveremmel, Hitler lengyelországi főhadiszállásával. Ezeken a pályákon ellenállóként a nácik sorait tizedelhetjük, vagy a németek bőrébe bújva csaphatunk szét a főleg civilekből álló ellenfelek között.

A hagyományos pályák mellé érkezik továbbá egy külön térkép (Operation Intercept) az összetettebb feladatokat tartalmazó War játékmódhoz, illetve kibővül a méltán népszerű Zombie mód is, méghozzá egy minden korábbinál félelmetesebb, ködös helyszínnel, a The Darkest Shore-ral.

Nem hiába vártunk a II. világháborús Call of Dutyra
Visszatértünk a múltba, és ha nem is tökéletes, azért az új rész nem okoz csalódást.

A The Resistance természetesen elérhető lesz PC-re és Xbox One-ra is, viszont az Activision és a Sony PS-exkluzivitást biztosító megállapodása miatt a megjelenésre még várni kell: hivatalos dátum még nincs, de a két platformon valószínűleg március elején lesz elérhető az extra pályákat tartalmazó csomag.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik