Tech

Elon Musk is megszívja az amerikai kormány leállását

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, leállt az amerikai kormány, hiszen az Egyesült Államokban a szenátus nem szavazta meg a szombat hajnali határidőig a kormányzati hivatalok és ügynökségek munkájának finanszírozását biztosító törvényt. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője szerint a péntek délután a Fehér Házban Donald Trump elnök visszalépett a kétpárti kompromisszumos megoldás támogatásától, ami többek között azzal jár, hogy részlegesen leálltak a közintézmények.

Ez nemcsak azt jelenti, hogy nem látogatható a Szabadság-szobor, de hatással van olyan projektekre is, mint az Elon Musk-féle SpaceX legújabb rakétájának, a Falcon Heavy-nek a tesztje. A cégnek a kilövéshez nélkülözhetetlen az Egyesült Államok légierejének közreműködése, azonban a kormány leállása miatt ez nem lehetséges, így a január végére tervezett kilövést most meghatározatlan időre el kell napolni.

Forrás: YouTube

A Falcon Heavy a tervek szerint a floridai Cape Canaveralban található Kennedy Space Center LC-39A állomásáról száll fel, a kilövés előtt azonban tesztek szükségesek, amihez nélkülözhetetlen a Légierő támogatására, a leállás miatt kieső civil munkaerő miatt viszont képtelenek ellátni ezt a feladatokat – többek között annak biztosítását, hogy a tesztek során mindenki biztonságban legyen.

A leállás ráadásul nemcsak a teszteket érinti, de a SpaceX minden olyan további kilövését, amihez szükséges a légierő közreműködése. Hogy a leállás meddig tart, azt még nem tudni biztosan, de sajtóértesülések szerint a szenátusban Mitch McConnell, a republikánus frakció vezetője ma terjeszt elő újabb javaslatot, de ebben csupán a kormányhivatalok átmeneti időre, február 8-ig való finanszírozásáról esik szó, és a következő három hét alatt próbálnának megállapodni a demokratákkal a leálláshoz vezető bevándorlási politika vitás kérdéseiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik