Tech

Kamu LEGO-val tették tönkre a karácsonyt

Szép nagy kínais-kekszezős átverés derült ki, aminek nyomán a Tesco is csak vakarja a fejét.

Az Index talált rá a Facebookon egy fölháborodott szülő posztjára: Tordai József arról írt, hogy vett a gyerekének LEGO Technic márkájú játékot, de amikor kinyitották a dobozt, nem az volt benne, amit reméltek,

hanem silány minőségű kínai hamisítványok, egyszerű játékkockák és újságpapír.

Keresem azokat a lego vásárlókat akik ugyanígy jártak! Ez van az elektromos lego helyett benne! Rendesen elbasztak a gyermekem karácsonyát!

Közzétette: József Tordai – 2017. december 24.

Az apuka ráadásul nem egy külvárosi lebujban vette a játékot, hanem a Campona pláza Tesco áruházában, még december 8-án. 28-30 ezer forint körül volt az eredeti ára, de a felére le volt értékelve. Az Indexnek elmondta a férfi, direkt ezért a játékért járt be egy csomó boltot. Az átverésben főleg ez zavarta:

Nem is az érdekel, hogy átvertek, hanem, hogy a kisfiam elsírta magát karácsonykor.

Végül boldog befejezés lett a történetből, ugyanis a fiú egy jóakarótól megkapta az eredeti szettet. Azonban még két emberről kiderült azóta, hogy más-más Tescóban hasonlóan járt LEGO Technic-készletekkel. Kiderült, hogy a dobozra írt 810 gramm helyett csak 706 gramm volt a pakk súlya, amit egy szakértő kekszezésnek hívott (régen keksszel is kipótolták a hiányzó súlyt a csalók).

Több szülő azt tervezi, bemegy majd kollektíven panaszt tenni a Tescóhoz, ami közölte, kivizsgálja az esetet és kártalanítják vásárlóikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik