Tech

Öngyógyító üveg menthet meg minket a repedt kijelzőktől

Élete során legalább egyszer minden telefontulaj megtapasztalja azt, mekkora bosszúságot tud okozni egy megrepedt kijelző, főleg a cserével járó költségek. Nemrég felvillant annak reménye, hogy ez nem lesz mindig így.

A Tokiói Egyetem kutatói egy olyan polimer anyagot fejlesztettek ki, ami képes saját szerkezetének gyógyítására, így elképzelhető, hogy a jövőben olyan telefonkijelzők gördülhetnek majd le a gyártósorokról, amiket nem kell annyira féltenünk, mint eddig.

A Science szaklapban publikált tanulmány szerint az egyedi, „poliéter-tiokarbamid” néven emlegetett, üvegszerű polimer anyagra csak tenyérnyi nyomást kell kifejteni, és az emberi testhő is elegendő az öngyógyító folyamat elindításához, nem kell 120 celsius fokra melegíteni azt, ahogy a legtöbb más matériát. A felfedezés különlegessége továbbá, hogy kemény anyagról van szó, eddig csak gumis anyagokkal sikerült elérni öngyógyító hatást.

A különleges polimert egy véletlen folytán alkotta meg az egyetem egyik végzős hallgatója, aki eleinte azt hitte, hogy ragasztót kevert ki. Ő vette észre, hogy megvágja az anyagot, azok tenyérhő hatására erős, egybefüggő felületté álltak össze ismét.

Öngyógyító kijelzőt védett le a Motorola
Hő segítségével javítaná magát a panel.

Nem ez az első alkalom, hogy öngyógyító kijelzőtechnológiákról hallhatunk, a Motorola már levédett egy hasonló szabadalmat korábban. A dokumentum szerint a mobil képes lenne felismerni, hogy repedés van a panelen, erről pedig értesítést kapna a felhasználó, aki kijelölhetné a sérült területet. A mobil ezután hőt bocsátana ki adott felületen, aminek hatására a kijelző „begyógyítaná önmagát”, vagy legalábbis valamennyire csökkentené az elszenvedett sérülés mértékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik