Tech

Hihetetlenül gyors robotok végezhetnek az emberiséggel Elon Musk szerint

elon musk
elon musk
A Tesla-vezért annyira nem hökkentette meg a Boston Dynamics szaltózó robotja, szerinte ez még csak a kezdet, valami sokkal rosszabb várhat ránk.

Elon Musk korábban már több ízben is felhívta a figyelmet a mesterséges intelligenciával kapcsolatos veszélyekre, most pedig újabb aggasztó gondolattal állt elő. Nemrég írtuk, hogy a Boston Dynamics Atlas robotja már szaltózni is tud, így még eggyel több okunk van félni tőlük.

Musk a Twitteren reagált a hírre egy nem túl optimista bejegyzéssel, amiben elmondta, hogy ez még semmi, a jövő robotjai már olyan gyorsan fognak mozogni, hogy „csak stroboszkóppal lehet látni őket”, és “szép álmokat”.

„Másképpen csak egy elmosódást látsz.” – tette hozzá Musk, amikor valaki azt kérdezte, mit ért a stroboszkópos megoldás alatt.

Ezt folytatta egy pár hónapja is említett gondolatával, miszerint az MI-t még azelőtt törvényekkel kell korlátozni, ahogy a drogokat és a társadalom számára potenciális veszélyt rejtő dolgokat.

Az MI-t úgy kéne szabályozni, ahogyan az ételeket, gyógyszereket, légi járműveket és autókat is. A közösségi kockázatokat rejtő dolgok közösségi felügyeletet igényelnek. ”

Musk az MI egyik legfőbb kritikusa, annak ellenére, hogy maga is aktívan kiveszi szerepét a fejlesztésekből. Ő alapította meg és finanszírozza a nonprofit OpenAI nevű mesterséges intelligencia kutatással foglalkozó céget, aminek célja, hogy kifejezetten az emberiség javára fordítsa a technológiát. Novemberben a Rolling Stone-nak azt mondta: mindössze 5-10 százalék esélyünk van arra, hogy az emberiség számára biztonságos MI-t fejlesszünk.

Elon Musk törvényekkel szabályozná a mesterséges intelligenciát
Szerinte ha nem szabályozzák a gépagyat most, akkor végünk van.

Júliusban pedig azzal riogatott: egy fejlett mesterséges értelem olyan frontokon is támadhat, amit el sem tudunk képzelni, nemcsak a gyilkoló robotokra kell gondolnunk. Például álhírekkel, manipulatív sajtóközleményekkel indíthat dezinformációs háborút, e-mail címeket tulajdoníthat el, vagy arra is ráveheti az embereket, hogy azt tegyék, amit szeretne.

Augusztusban azt a merész kijelentést tette, hogy a gépagy még Észak-Koreánál is nagyobb fenyegetést jelent. 

Nem Musk az egyetlen, aki tart a fejlett gépagyaktól. Stephen Hawking szerint a mesterséges intelligencia vagy a legjobb, vagy a lehető legrosszabb dolog lesz, ami az emberiséggel történhet, és a Microsoft-alapító Bill Gates is hasonlóan gondolkodik.

Elon Musk: Észak-Koreánál is veszélyesebb a mesterséges intelligencia
A Tesla-vezér nem győzi hangsúlyozni, mennyire kéne félnünk a gépagy elszabadulásától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik