Tech

A Nintendo pert vesztett kontrollere miatt

A Nintendónak 10 millió dollár kártérítést kell fizetnie egy orvosi eszközgyártó számára, miután a bíróság úgy találta, hogy a japán játékcég szabalmat sértett a Wii kontrollereiben felhasznált mozgáskövető technológiával.

Az orvosi eszközöket gyártó iLife még 2013-ban perelte be a Nintendót arra hivatkozva, hogy a Wii és Wii U konzolok kontrollereiben felhasznált mozgáskövető technológiát eredetileg ők szabadalmazták.

A Nintendo kontrollerei beépített gyorsulásmérőkkel ismerik fel a játékos kézmozdulatait. Az iLife elmondása szerint ez a mozgáskövető rendszer megegyezik azzal a megoldással, amit ők szabadalmaztattak, és olyan megfigyelő eszközökben használnak fel, amikkel idős emberek mozgását ellenőrzik.

Forrás: Europress

A bíróság előtt a Nintendo azzal védte magát, hogy az iLife által levédett szabadalom nem eléggé specifikus ahhoz, hogy lefedje a Nintendo által használt megoldást, de a bíróság az egészségügyi cégnek adott igazat, amikor a múlt héten kiszabta a kártérítés összegét.

Az iLife eredetileg 4 dollárt követelt darabonként a per indítása előtti hat évben eladott, 36 millió Wii konzol után, amivel közel 150 millióra rúgott volna a kártérítés összege, így a Nintendo kimondottan jól megúszta a 10 millió dollárral, de a japánok továbbra is szeretné védeni saját technológiájukat.

„A Nintendo nem ért egyet a döntéssel, mivel nem sértette meg az iLife szabadalmát, a szabadalom pedig érvénytelen.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.