Tech

A jet ski már felejtős, a víz felett repülni sokkal menőbb

A repülő autók már itt vannak a kanyarban, de vannak, akik nem bírják kivárni, míg a sci-fibe illő járművek elérhetők lesznek, és megoldják, hogy a magasba emelkedhessenek. Egyelőre csak egy drón-szerű eszközzel, komolyabb vízfelület felett, de azért így is elég menő időtöltésről beszélünk.

A Kitty Hawk Flyer (ami arról a városról kapta a nevét, ahol a Wright fivérek először hajtottak végre sikeres repülést 1903-ban) egy teljesen elektromos hovercraft, amit olyan mérnökök készítettek, akik korábban már előálltak az emberi erő hajtotta helikopterrel, vagy a földgolyó leggyorsabb biciklijével.

Ráadásul nem egy félig működő prototípusról beszélünk, hanem egy olyan projektről, amit a Google társalapító Larry Page pénzelt, és a menő szerkezet első példányai már az idei év végén kaphatók lesznek.

A fejlesztést végző cég áprilisban tartotta az első tesztrepülést, és sokan felvonták a szemöldöküket a végeredmény láttán. Nem hagyományos drónról/repülőről van szó, hanem egy olyan szerkezetről, ami csak masszív vízfelület felett használható, ugyanakkor a kezelése hallatlanul könnyű, és mivel elképesztően könnyű, így pilóta jogosítvány nem kell ahhoz, hogy a hátára pattanhassunk.

Habár arról egyelőre nincs hír, hogy egy ilyen hovercraft mennyibe fog kerülni, de 100 dollár leperkálását követően be lehet lépni egy speciális klubba, aminek a tagjai elsőként juthatnak hozzá a kezelés elsajátítását segítő Kitty Hawk szimulátorhoz, automatikusan meghívást nyernek olyan eseményekre, ahol repülni lehet a géppel, illetve jár mellé 2000 dollár kedvezmény a végső modellre.

A Kitty Hawk Flyer használata a tesztvideók alapján elég menőnek tűnik, és egyáltalán nem lennénk meglepve, ha a tehetősebbek körében hamarosan leváltaná a jet skit. Az például simán elképzelhető, hogy a Pappa Pia 2 elején Vajna Tímea már egy ilyenről vigyorog le a moziban ülőkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik