A Samsung T5 540 MB/s átviteli sebesség dolgozik – így akár 4,9-szer gyorsabb a külső HDD-knél –, és kifejezetten a tartalomgyártók, üzletemberek és informatikai szakemberek igényei szerint készült, ugyanakkor a praktikus méretei miatt a hétköznapi felhasználók számára is kifejezetten vonzó lehet.
A 74 x 57,3 x 10,5 mm-es méretével a T5 SSD egy névjegykártyánál is kisebb, a tömege pedig mindössze 51 gramm. Az alumíniumborítású eszköz kétféle metálszínben kapható: az SSD Mélyfekete (1 TB és 2 TB kapacitású modellek) és a számítástechnikai világában kissé feleslegesnek ható Igéző kék (250 GB és 500 GB kapacitású modellek) változatban szerezhető be.
Mozgó alkatrészek híján és ütésálló belső vázának köszönhetően a T5 akár egy 2 méterről történő zuhanást is elvisel. A PC és Mac számítógépekre elérhető Samsung Portable SSD szoftver az AES 256-bites hardveres adattitkosítást alkalmazza és rendkívül egyszerűvé teszi az adatvédelmi beállítások megadását, a firmware frissítését, illetve a szoftverfrissítéseket.
A nagyobb kényelem érdekében mobilalkalmazás is elérhető Androidot futtató okostelefonokra és táblagépekre. A T5 készülékhez ráadásul két adatkábel is tartozik – egy-egy USB-C és C, illetve USB-C és A végű vezeték –, biztosítva a kompatibilitást a lehető legtöbb eszközzel. A meghajtóra három év korlátozott jótállás vonatkozik, és augusztus 15-én került forgalomba világszerte. Az ajánlott fogyasztói ár 130 dollár (~ 34 000 Ft) a 250 GB kapacitású modell esetében.