Tech

Lekapcsolták a sötét web legnagyobb feketepiacát

Az AlphaBay nevű internetes feketepiac még a Silk Roadnál is tízszer nagyobb volt. Üzemeltetőjét letartóztatták, majd holtan találták cellájában.

A hatóságoknak sikerült lekapcsolniuk a dark net legnagyobb illegális áruházát, az AlphaBay-t. Az oldal még a Silk Roadnál is tízszer nagyobb volt, több mint 250 ezer illegális drog és más toxikus kemikália hirdetését tartalmazta a lekapcsolás pillanatában. Főként drogkereskedőket kötött össze olyan emberekkel, akik többek közt heroint és fentanilt kerestek, de emellett olyan illegális termékeket is be lehetett szerezni, mint hackereszközök, lőfegyverek, hamis személyi igazolványok.

Az első és közbeszédben is legismertebb ilyen webes feketepiac a Silk Road volt, amit 2013-ban sikerült lekapcsolniuk a hatóságoknak, az oldalt üzemeltető Ross Ulbrichtet pedig életfogytiglanra ítélték. Az AlphaBayt egy évvel ezután, még 2014-ben indították, és hamar kinőtte a legmeghatározóbb oldallá, becslések szerint naponta 600 ezer-800 ezer dollár körüli forgalmat bonyolítottak le az eladók a platformon keresztül.

Az AlphaBay minden eladás után adott százalék jutalékot vont le az eladás összegéből (így működik az eBay is), egy bírói dokumentum szerint ezáltal több tízmillió dollárnyi bevételre tettek szert az üzemeltetők.

Az AlphaBay múlt hónapban vált elérhetetlenné, akkor több portál azt írta: az adminisztrátorok figyelmeztetés nélkül leállították a piacot, és leléptek az ügyfelek egymilliárd forintnyi bitcoinjával. Valójában sikerült letartóztatni az AlphaBay 26 éves üzemeltetőjét, Alexandre Cazest, akit pár napra rá holtan találtak thaiföldi cellájában.

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda elmondása szerint a sikeres művelethez számos országgal, köztük Thaifölddel, Kanadával, Hollandiával, Litvániával kellett együttműködniük, és az Interpol is támogatta őket. Lekapcsolták a Hansa nevű kisebb feketepiacot is, aminek nyolcszor annyi felhasználója lett, miután az AlphaBay elérhetetlenné vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik