Nagyvilág

Örökre börtönbe küldik a legismertebb netes dílert

ross ulbricht (Array)
ross ulbricht (Array)

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte egy New York-i bíróság pénteken az egykoron a világ legnagyobbjának tartott kábítószer-kereskedelmi portál létrehozóját, Ross Ulbrichtot - közölte az MTI.

A drog eBayének is nevezett Silk Road (Selyemút) nevű honlapon kábítószert, hamis papírokat és más törvénytelen eszközöket is be lehetett szerezni, de még akár bérgyilkost is lehetett rendelni. 2011-es létrehozásától kezdve több mint egymillió ügyletet bonyolítottak le rajta, és a vád szerint Ulbricht 18 millió dolláros vagyonra tett szert általa. Az ügyletek névtelenségét egyebek mellett a bitcoin digitális fizetőeszköz használata garantálta.

A 31 éves bűnözőt már februárban bűnösnek találták az ellene felhozott vádakban, így a drogkereskedelem mellett bűnös úton szerzett pénzek tisztára mosásában, bűnszövetkezet irányításában és számítógépes kalózkodásban.

A vádhatóság azzal is gyanúsította őt, hogy megrendelte hat ember meggyilkolását a környezetében, amivel meg kívánta védeni a honlap működési titkait. Ám végül még azt sem sikerült bizonyítani, hogy ezek a gyilkosságok megtörténtek.

Ulbricht az eljárás során elismerte, hogy ő alapította a Silk Roadot, de tagadta, hogy annak működtetése során törvénytelenséget követett volna el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik