Tech

Hanggal vezérelhető okostermosztátot mutatott be a Microsoft

Egy olyan hangvezérléssel irányítható okostermosztátot mutatott be a Microsoft, ami érzékeli, hogy mikor tartózkodik a felhasználó a szobában, és folyamatosan figyeli a levegő minőségét.

A Microsoft nem hagyja, hogy az Amazon és az Alphabet (Google anyacége) diktálja a jövőt okosotthonok terén: YouTube-videóban mutatták meg első, GLAS nevű okostermosztátjukat, amit a brit Johson Controls gyárt a szoftvercégnek.

A GLAS érzékelői segítségével tudja, mikor tartózkodik felhasználó a szobában, és folyamatosan méri a belső és kültéri levegő minőségét, hogy az ideális hőmérsékletet szabályozhassa.

Külsőre erősen hasonlít a Google konkurens Nest nevű eszközéhez, vagy a Hive-hoz. A felhasználó áttetsző érintőkijelzőn állíthatja a szoba hőmérsékletét, ellenőrizheti az energiafelhasználást és a levegőminőséget, illetve naptár információkat is elérhet.

A GLAS a Microsoft kifejezetten IOT-eszközökhöz szánt Windows 10-verzióját kapja meg, és mivel beépül a Cortana digitális asszisztens, így a rendszer hanggal vezérelhető.

A cég mindemögé az Azure felhőalapú számítási platformját rakta. Ez az első olyan termosztátok egyike, ami Cortana-támogatást kap, miután a redmondiak bejelentették, hogy az asszisztens hamarosan hűtőkbe, kenyérpirítókba és más otthoni okoseszközökbe is beköltözik.

A promó videó szerint a GLAS-t a cégek és orvosi rendelők mellett egyéni felhasználóknak is szánják. Megjelenési dátumról és árról egyelőre nem beszéltek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik