Tech

Az Apple bemutatta az idén érkező új emojikat

Július 17-én „ünnepelte” a világ a World Emoji Day-t, és ennek örömére az Apple lerántotta a leplet azokról a hangulatjelekről, amik még az év vége előtt megjelennek az iOS operációs rendszerben.

Arról már májusban beszámoltunk, hogy megérkezett az internetre a Unicode 10.0-ban található egységes emojikínálat 56 új tagja (ami a különböző variációknak hála 239 különböző jelet takar), igaz akkor még csak a Twitter webes felületét használók örülhettek a dinoszarurusznak, zombiknak, szakállas férfiaknak, elfnek és egyéb újdonságoknak.

A vadonatúj hangulatjelek azóta sem érhetők el mindenhol, a hagyományos Android operációs rendszert és iOS-t futtató készülékeken például még nem használhatjuk őket. Viszont ez már nem sokáig lesz így, hiszen az Apple tegnap lerántotta a leplet a saját felhozataláról. A „téma” ugyan mindenkinél ugyanaz, de a „forma” nem, azaz a nagyobb platformokon eltérő módon vannak megrajzolva ugyanazok az emojik.

Forrás: Apple

Az almás cég a saját változatai mellett egyelőre csak annyit jelentett be, hogy az új hangulatjelek valamikor az év végén lesznek elérhetők, azaz pontos dátum nincs, de nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a vadonatúj emojik az iOS 11 megjelenésével fognak „élesedni”, persze nem csak az operációs rendszer legújabb verziójában, de a korábbiakban is.

Megjöttek a vadiúj emojik az internetre!
A Twitteren már használható az 56 új hangulatjel, és még idén megérkeznek a többi platformra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik