Tech

Tim Cook elismerte: tényleg önjáró autón dolgozik az Apple

Tim-Cook(210x140).jpg (tim cook, )
Tim-Cook(210x140).jpg (tim cook, )
Ugyan már eddig is sejteni lehetett, hogy az Apple önjáró autót fejleszt, Tim Cook hivatalosan is megerősítette. A cupertinóiak azonban "csak" a szoftvert fogják szolgáltatni.

Az Apple-vezér először ismerte el, hogy az iPhone-gyártó cég önjáró autós rendszeren dolgozik.

A The Bloombergnek adott interjújában Tim Cook úgy fogalmazott: “Az autonóm rendszerekre koncentrálunk. Ez egy olyan terület, amit nagyon fontosnak tartunk.” Hozzátette azonban, hogy nem is a termék szempontjából fontos, amit csinálnak, azaz vélhetően az Apple “csak” magát a szoftvert szállítja majd.

Ez lehet a mesterséges intelligencia projektek szülőanyja, alapja. Egyben ez a világon az egyik legbonyolultabb AI-kezdeményezés.

Az, hogy az Apple érdekelt az önjáróautó-fejlesztésben már régóta nyílt titok a Szilícium-völgyben. Hogy pontosak legyünk, a 2014-ben, Project Titan kódnév alatt indított Apple-projekt megjelenése óta pletykálnak róla, hogy a cupertinóiak sem akarnak kimaradni a bizniszből.

Egyre több dokumentum szivárgott ki, amely ezt támasztja alá. Utoljára a Kaliforniában önjáró autókat tesztelők között jelent meg az Apple neve, amikor engedélyt kaptak, hogy az államban tesztelhessék fejlesztésüket.

Állítólag több mint ezer mérnököt vettek fel, hogy a Project Titanon dolgozzanak. Tavaly októberben ugyanakkor azt írta a Bloomberg, az Apple leadott magas elvárásaiból. Már nem akarják felvenni a harcot a Teslával önjáró autó fejlesztésben, megelégszenek azzal, hogy szoftvert gyártanak és a meglévő autógyártókkal szövetkeznek.

Mint Tim Cook is mondta: az autóiparban nagy változások előtt állunk, a háromból csak az egyik tényező az “önjárás”. A másik kettő az utazásmegosztás és a “villanyosítás”, azaz az elektromos autók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik