Tech

Japánoknak adta el a Google ijesztő robotjait

A japán Softbank vette meg végül az eddig Alphabet tulajdonában lévő Boston Dynamics nevű robotikai céget, miután a Google anyacége úgy döntött, nem térül meg a költséges robotok fejlesztése, amiket nem mellesleg egyre ijesztőbbnek tartanak az emberek.

A Google anyavállalata, az Alphabet nyilvánosságra nem hozott összegért adta el a Boston Dynamics robotikai céget (BD) a japán SoftBanknek, akik bár alapvetően telekommunikációs cég, de robotikai fejlesztésekkel is foglalkoznak. Azt már egy éve tudni, hogy a keresőóriás több ok miatt is megszabadulna a 2013-ben felvásárolt cégtől. Ezzel együtt a Schaft nevű robotikai részleg is a japánokhoz került.

A SoftBank tavaly nyáron az ARM Holdings nevű félvezetőgyártót vette meg elképesztő összegért, 31 milliárd dollárért, eddigi legsikeresebb robotjuk pedig Pepper, akit “a világ első érzelmes robotjaként” reklámoznak.

A Softbank leghíresebb robotja, a barátságos Pepper. Forrás: SoftBank

A Boston Dynamics-t még az Android egykori társalapítója, Andy Rubin döntéseként vásárolták fel, amikor a szakember az okostelefonok után a robotika felé fordult. Akkor kezdett el dolgozni több száz mérnökkel együtt a megfizethető árú Replicant nevű roboton, amivel a Google belépett volna a robotikai piacra.

Egy évvel a felvásárlás után Rubin kilépett a Google-től, hogy egy új okostelefonon kezdjen dolgozni Essential nevű új cégével. (A mobilt idén jelentette be, itt írtunk róla.)

A robotikai részlegen belül ezután nagy volt a feszültség, folyamatosan adódtak nézetelérések a vezetőség és a fejlesztők közt is, a startupnyi méretű cég többször panaszkodott arra, hogy kapacitáshiánnyal küzdenek. Mivel lassan haladtak a projektekkel, és az egykor katonai beszállítóként működő cég nem tudott piacra dobni valódi terméket, sosem sikerült olyan részleggé válniuk, ami bevételt hozott a Google konyhájára.

Fejlettek, és ez ijesztő

Ebben szerepet játszhatott az is, hogy a Boston Dynamics robotjai ugyan egyedülállóan fejlettnek számítanak, de ez az emberek számára ijesztőek, és nem tesz jót az Alphabet imázsának – írta tavaly egy belsős levélben az Alphabet PR- csapata.

A keresőcég céges kultúrájának része az is, hogy nem vállalnak partnerséget katonai szervekkel, míg a Boston Dynamics-t eredetileg ebből a célből hozták létre. Civil ügyfeleknek pedig nem tudták eladni termékként a robotokat.

Az emberekből leginkább az a videó váltott ki heves ellenérzést, amikor a cég karácsonyi jókívánság gyanánt közzétette azt a videót, amin a Mikulást három rénszarvasnak öltöztetett robotkutya fuvarozza a szánon.

De még az amerikai hadsereg sem volt maradéktalanul elégedett: BigDog nevű robotkutyájukat 2015-ben visszautasították, mivel a gép túl hangos volt éles bevetésekhez, és elárulta volna a katonák helyét a harcmezőn. A négylábú, fej nélküli, nagy teherbírású és stabilitású modellt még a DARPA-nak, a Pentagon védelmi fejlesztéséért felelős ügynökségének fejlesztették, havas-jeges terepen is ügyesen közlekedett.

A BigDognak aztán lett kistestvére is, ami a Spot nevet kapta – vele kapcsolatban robbant ki az a robotetikai botrány, ami szerint szó szerint oldalba rúgással tesztelni egy modell stabilitását több mint vitatható.

Japánoknak adta el a Google ijesztő robotjait 2

Nemrég pedig bemutatták a kerekes Handle-t, legjobban egy két lábra emelkedő, guruló kutyát idéz, bár szükség esetén négy lábon is tud mozogni, ha a helyzet megkívánja. A Handle 14,5 km/h sebességgel képes gurulni, mellső lábaival pedig 50 kilónyi súlyt is tud cipelni – bevásárlásokhoz tehát ideális kísérőpartner lehetne.

Mindemellett remekül ugrik fel platformokra (kb. 1,3 méter a legmagasabb pont, amire fel tud ugrani), gördül le lépcsőkön és az sem zökkenti ki egyensúlyából, ha egyik kereke alá bekerül valami.

A nagy teherbírású, tárgyakat fogni és emelni képes humanoid Atlasról készült videók is körbejárták a netet, amiken a legkülönfélébb terepeken gázol át a 175 centiméter magas, és 81 kilós robot. Fejlett érzékelőinek köszönhetően igen ügyesen egyensúlyozik, a navigációban és az akadályok kikerülésében pedig a fejébe épített LIDAR lézerszkennelő rendszer és egy szetereószenzor segíti.

A robot nagyobb tárgyakat is meg tud mozgatni, sőt, arra is képes, hogy ha fellökik, segítség nélkül feltápászkodjon.

Ha máshonnan nem, de a Mucsi Zoltán soraival aláfestett vicces videóból többen is ismerhetik a „káromkodó” Atlast.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik