Tech

Drón mentett meg két embert a biztos haláltól

A Brit Királyi Légierő drónjának köszönhető, hogy múlt kedden az Iszlám Állam két foglya elkerülte a kivégzést a szíriai Abu Kamal városában.

A brit Védelmi Minisztérium beszámolója szerint a Reaper harci drón először arra lett „figyelmes”, hogy a Daesh néven is ismert terrorszervezet katonái egy nagyobb tömeget felügyelnek a Szíria keleti részén található Abu Kamalban.

Nem sokkal később a helyszínen megjelent egy furgon, amiből két megbilincselt embert cipeltek az összegyűltek elé. A Védelmi Minisztérium szóvivője szerint ekkor már nem volt kérdéses, hogy a terroristák épp egy nyilvános kivégzést készítenek elő.

„A helyszínen lévő nagy számú civil miatt a Reaper nem tudta célba venni a kivégzésre készülő Daesh tagokat.” – számolt be a szóvivő. „Ugyanakkor az egyik közeli háztetőn két további, a helyszín felett őrködő terroristát fedezett fel a drón.”

„A Reaper egy Hellfire rakétával célozta be őket, és a tűzparancsot követő pontos találat nemcsak az egyik terrorista azonnali halálát okozta, de meghiúsította a készülő kivégzést is: a Daesh tagjai elmenekültek a helyszínről, és a civilek is azonnal szétszóródtak.”

Forrás: Isaac Brekken / Getty Images / AFP

A dróntámadásra múlt hét kedden került sor, de nem ez volt a RAF (Royal Air Force) egyetlen sikeresnek nevezhető akciója. A Brit Királyi Légierő 2015. decembere és 2016. decembere között összesen 73 hasonló támadást vitt véghez Szíriában, melyek következtében az Iszlám Állam – megközelíthetőleg – 120 katonája vesztette életét, és további 12 sérült meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik