Tech

Minden, amit az új Call of Dutyról tudni lehet

Tegnap este megkaptuk az idén novemberben érkező Call of Duty WWII első előzetesét, jó néhány érdekes részlet kíséretében, mi pedig összeszedtünk mindent elérhető infót, amit a II. világháborúba visszatérő lövöldözős játékról tudni lehet.

Kezdésnek lássuk is a legalapvetőbb dolgokat: a Call of Duty WWII-t a Sledgehammer Games fejleszti, akik a múltban olyan CoD-epizódokon dolgoztak, mint a Modern Warfare 3 és az Advanced Warfare. A játék november 3-án kerül a boltok polcaira, PC-re, PS4-re és Xbox One-ra lesz megvásárolható.

MILYEN LESZ A KAMPÁNY?

Az új CoD a 2008-as World at War után először tér vissza a II. világháborúba, és a kampány során az amerikai hadsereg 1. gyalogos hadosztályának egyik zöldfülű tagját, Ronald „Red” Daniels közlegényt alakítjuk, akinek a normandiai partraszállás az első éles bevetése.

A történet az Omaha partszakasz bevételével kezdődik, majd innen haladunk tovább az európai hadszíntér jelentősebb helyszíneire, Franciaországon és Belgiumon át egészen Németországig, és az már biztos, hogy olyan emlékezetes csatákban kell majd helyt állnunk, mint például az Ardenneki offenzíva.

Habár a sztorit Daniels közlegény szemén keresztül ismerjük meg, a frissen kiadott információk azt sugallják, hogy nemcsak őt irányíthatjuk majd a kampány során, de más szereplőket is, például egy fiatal nőt, aki a francia ellenállás „színeiben” tör borsot a nácik orra alá.

Forrás: Activision

Az április 26-án tartott élő bejelentés során a fejlesztők a hihetetlenül népszerű Elit alakulat-hoz, és a Spielberg féle Ryan közlegény megmentésé-hez hasonlították a WWII-t. Mindez arra utal, hogy a ránk váró történet során komoly hangsúlyt kapnak a bajtársaink, köztük Red régi barátja, Robert Zussman őrvezető, illetve Joseph Turner főhadnagy és William Pierson technikai tiszthelyettes.

Utóbbi karaktert egyébként a Transformers-filmekből és a Las Vegas sorozatból ismert Josh Duhamel kelti életre, így Kevin Spacey (Advanced Warfare) és Kit Harington (Infinite Warfare) után újabb ismert színész adta a nevét és arcát a Call of Duty-franchise-hoz.

Forrás: Activision

Magáról a játékmenetről és annak újdonságairól jelen pillanatban még nem sokat tudni, de az tuti, hogy a sztori valamilyen formában játszható lesz kooperatív módban, az pedig kifejezetten érdekes adalék, hogy a Call of Duty WWII-ben már nem lesz automatikus életerő visszatöltődés, hanem elsősegély-csomagokkal kell gyógyítanunk magunkat. Hogy ezekhez milyen módon juthatunk hozzá, az még nem világos, de a pletykák arról szólnak, hogy felcsert kell hívnunk magunkhoz, ha szeretnénk életben maradni.

MILYEN LESZ A MULTPLAYER?

A Call of Duty-játékok fontos része a többjátékos mód, hiszen a kampány kipörgetése után ez az opció tartja életben a programot a következő rész érkezéséig. A WWII multijáról sok mindent még nem kotyogtak el a fejlesztők, de az már tudható, hogy az online csatákban már a németek oldalán is harcba szállhatunk, továbbá bevezetésre kerül a War Mode, ami a korábbiaknál jóval taktikusabb harcok lehetőségét fogja biztosítani.

A fejlesztők elmondása alapján ezeknél a küzdelmeknél a II. világháború ikonikus csatái köszönnek majd vissza, ahol a szemben álló feleknek különböző, előre meghatározott feladatokat kell végrehajtaniuk ahhoz, hogy győztesként fejezhessék be a meccset.

Forrás: Activision

Kiderült továbbá, hogy az új CoD-ban debütál a Division névre hallgató kasztrendszer is, azaz dönthetünk, hogy milyen szerepkörben kívánunk részt venni a csatákban. Ami biztos, hogy lesz gyalogos- és harckocsis osztály, az utóbbiból pedig egyenesen következik, hogy a játékban (és nem csak a multiban) lesznek vezethető II. világháborús járművek is.

ZOMBIK!

A sorozat életének évek óta szerves és hihetetlenül népszerű részét képezi a zombi mód, ahol a hullámokban támadó élőhalottakkal kell felvenni a harcot, jó esetben valamelyik cimboránk társaságában. A mókából természetesen a WWII sem akar kimaradni, így az ősszel érkező új részben is visszatér ez a lehetőség, ugyanakkor a fejlesztők még erről sem árultak el túl sok információt.

Forrás: Activision

Azt mindenesetre elhintették, hogy minden korábbinál félelmetesebb élménnyel készülnek, továbbá magyarázatot kapunk az élőhalottak jelenlétére, ami a Harmadik Birodalom utolsó és legkétségbeesettebb próbálkozása, hogy felvegyék a harcot a feléjük kerekedő szövetséges erőkkel.

FOLYTATJUK…

A Call of Duty WWII megjelenéséig még fél év van hátra, így nem csoda, hogy a Sledgehammer Games és az Activison még nem lőttek el minden puskaport. Legközelebb a nyáron, a június közepén esedékes E3 játékexpón kapunk majd újabb információkat, addig ki kell bírnunk a tegnap csepegtetett morzsákkal és a reménnyel, hogy idén ősszel tényleg egy ütős, a legendás második részhez felnövő folytatást kapunk.

Forrás: Activision

Ajánlott videó

Olvasói sztorik