Tech

VR-pornó szobák nyílnak Tokióban

Eddig is tudtuk, hogy számos technikai fejlesztést a pornó motivált, a virtuális valóság és a pornó összeolvadásából pedig kismilliónyi új ötlet születik majd. Japán természetesen az élen jár.

A tokiói popkultúra egyik fellegvárában, az Akihabara városrészben nyitott új élménypontot az amúgy meglepően szerencsétlenül elnevezett Soft On Demand pornócég. A SOD új létesítménye elsősorban a pornórajongóknak szól – az apró szobákban természetesen lehet netezni, mangákat olvasni és pornóDVD-ket nézni, de a hely fő profilja a virtuális valóság. A látogatók ugyanis VR-sisakot húzva teljes életnagyságban tapasztalhatják meg a hangszigetelt szobákban a pornósztárokat.

A szobabérletek árai sem rémítőek – egy órára 550 jen (kb. 1400 forint), egy teljes napra pedig 3150 jen (kb. 8000 forint) a bérlés. Érdekes a hírről beszámoló Kotaku megjegyzése, miszerint a Soft On Demand VR-pornó szobái az ún. love hoteleket tartják legnagyobb riválisaiknak, azon helyeket, ahova alkalmi együttlétekért térnek be az azt igénylők – már csak azért is, mert könnyebb lenne a kifejezetten stabil lábakon álló alkalmihotel-bizniszeknek behozni szobáikba a VR-felszereléseket, mint teljesen új láncolatot kiépíteni városszerte.

Mindez természetesen nem igazán új ötlet – Las Vegasban például tesztüzemben van már a VR Bangers stúdió virtuálisvalóság-szolgáltatása. A több platformot, többek között az Oculus Riftet és Gear VR-t is támogató rendszer kifejezetten a hotelszobákban történő jelenetekre szakosodott – ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hasonló felépítésű, méretű és felszereltségű szobákban történnek a jelenetek, a kezdés után pedig már senkit sem fog érdekelni az, hogy más szinű a plafon vagy máshol van a minibár. A tavalyi  tragikus hirtelenségű akihabarai VR-pornó fesztiválon pedig kifejezetten sok felszerelést mutattak be, amely egyértelműen jelzi: a VR-pornó kívülről furcsának és nehezen megközelíthetőnek hat, de az biztos, hogy a felvevőpiaca megvan, a piaci igény megvan rá, most már csak minél felhasználóbarátabbá és átélhetőbbé kell tenni – a teljes testes VR-ruhák és egyéb stimulátorok pedig már most is fejlesztés alatt vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik