Tech

Most tegye le a munkát: ma jön ki a Super Mario iPhonera

A várakozásnak vége: ma kijön az új Super Mario iPhone-ra és iPadra.  A játék 151 különböző országban lesz elérhető. A demo ingyenes lesz, de a teljes Super Mario-ért 9,99 dollárt kell fizetni.

A Super Mario Run videós előzetese, már korábban kikerült. Ez az első olyan Mario kaland, amit kifejezetten mobil eszközre fejlesztett a Nintendo, amely nagyon sokáig csak saját játékkonzoljaira adta ki hivatalosan a piros ruhás vízvezetékszerelővel kapcsolatos játékokat.

Az eddigi konzolos verziókhoz képest első látásra egyszerűsödik Mario irányítása, hiszen itt nem kell külön futnunk vagy megállnunk, a főhős ugyanis folyamatosan halad előre. Nekünk csak ugrani kell majd a megfelelő időben két érintőgomb segítségével, ami a mobilos használatot valóban megkönnyíti a sok gombos kontroller híján.

A Nintendo szerint azonban az egyszerű irányítás egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyszerű lesz maga a játék is, amiben lehet igazság: gondoljunk csak a hipernehéz Flappy Birdre, amelyben az akadályok között repkedő madarat csak egy-egy virtuális rúgással tudtuk egy kicsit magasabbra lendíteni, és még így is pár másodperc alatt kiszenvedtünk.

(time.com)

 

 


		

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik