Eddig azzal védte magát a zeneipar és az idősebb vagy hagyományos módszerekhez szokott zenészek, hogy az MP3 egyszerűen “nem az igazi”: nem tudunk az új lemezért elzarándokolni a lemezboltba, nem lehet kézbe fogni, megtapogatni, leönteni kávéval, könnyes szemmel elolvasni a köszönetnyilvánítást és Budapest szinttérképével egyenértékűvé karcolni a korongokat – székből két kattintással zenét beszerezni ezekhez képest jóval sterilebb folyamat. Erre még rá is bólinthatunk életkortól függetlenül, bármennyi zenét is töltsünk vagy hallgassunk Spotifyról, Bandcampről, SoundCloudról vagy a világ bármely más égigbecsült wurlizerjéről.
Hongkongi kutatók azonban a tudomány nevében továbbmentek a digitális hangterjesztés ekézésében: a Journal of the Audio Engineering Society szaklapban publikált kutatásuk szerint ugyanis az MP3-formátumban történő veszteséges zenetárolás (azaz, hogy a kisebb fájlméret érdekében a frekvenciatartomány, tehát a hangzás egyes, lehető legkevésbé hallható részeit írd-és-mondd kukába dobjuk) hatására gyengébb érzelmeket váltanak ki az adott zeneszámok, mintha CD-ről vagy színpadon hallgatnánk ezeket.
A kutatók 20 normál hallású és angol anyanyelvű diák reakcióiból dolgoztak. Nyolc hangszer játékát mutatták meg nekik (szaxofon, hegedű, trombita, oboa, fagott, klarinét, furulya és kürt), majd értékelniük kellett egy skálán, hogy bizonyos érzelmeknek ezek mennyire felelnek meg (ezek voltak a romantikus, nyugodt, boldog, félénk, rejtelmes, dühös, komikus, szomorú és hősies jellegek). Miután ezt az értékelést a “normális” és a tömörített zenével is elvégezték, az eredmények közti mintázatokból azt a következtetést vonták le, hogy a tömörített MP3-akból jóval kevésbé lehet hallani a pozitív érzelmeket, ráadásul az egyes hangszerek máshogy is hangzanak arányaikban – a trombiták vesztettek a legtöbbet hangszínükből.
A hangjelleg megváltozása amúgy egyáltalán nem újkeletű jelenség, amióta a Fraunhofer cég bedobta az MP3-tömörítés lehetőségét, azóta tudjuk, hogy a módszer veszteséges, elvégre is okkal fér el egy MP3 ötöd-, hatod- vagy akár tizedakkora helyen, természetesen, minél kisebbre tömörítjük a zenefájlt, annál jobban hangzik úgy, mintha egy kerti vécé aljába rejtett Sokol rádión keresztül hallgatnánk az egészet. Minél teljesebb frekvenciatartományt kapunk egy adott hangból, annál jobban megszólal, úgyhogy összességében az elektronikus zenékre ez legalább annyira igaz, mint a klasszikus hangszerekkel feljátszott darabokra.
És mit vigyünk ebből haza?
A lényeg, hogy lehetőség szerint a lehető legjobb minőségben hallgassuk a zenét. Ha MP3-ban hallgatjuk, a lehető legnagyobb fájlméretre szavazzunk (és a legnagyobb bitsűrűségre, de a fájlméret egyben ezt is tükrözi, tehát ugyanott tartunk), de ha lehet, inkább billenjünk át inkább OGG-ra vagy FLAC-ra, esetleg WAV-ra. A mérete ezeknek egyfelől nagyobb, mint az MP3-nak, de valamit valamiért. Továbbá ugyanezt a tanácsot nagyon, nagyon hosszú évek óta kiabálja mindenki. Ráadásul egyre érelmesebben… csak ez mp3-ban nem jön át.
