Tech

Iszonyú fotókkal ijesztget a mesterséges intelligencia

A Nightmare Machine szimplán tudományos célból alkot hátborzongató képeket.

A képeket különböző művészi szűrőkkel ellátó Prisma elég nagy sikert aratott az elmúlt hónapokban. A fotókat teljesen áthangoló alkalmazás nem csupán egy filtert húz a felvételekre, hanem gyakorlatilag szétszedi azt, majd egy teljesen újat alkot. Az orosz kutatók által vitt projekt mellett más cégek is dolgoznak hasonló megoldáson, köztük az MIT három főből álló csapatával. Az egyetem tudósai azonban egy kicsit fordítva lehetnek bekötve, mert nem kellemes, festőket idéző hatásokat akarnak elérni, hanem rémálomba illő motívumokkal dolgoznak.

A mesterséges intelligencia szempontjából persze abszolút mindegy, hogy mi lesz a képpel, de ebben az esetben éppen az a lényeg, hogy megmutassák a nagyközönségnek, mire képes az algoritmus. Az pedig elég hajmeresztő dolgokat tud előállítani – Brad Pittből például ezt:

Az öncélú ijesztgetésen kívül persze tudományos célok is vannak a háttérben, és az MIT egyelőre nem rendelkezik olyan termékkel, vagy alkalmazással, ami kihasználná a tudást és hasonlítana a Prismára. Ez azt is jelenti, hogy a technológia még fejlesztés alatt áll, aminek tökéletesítéséhez kérik a felhasználók segítségét is.

Colosseum | Alien Style

Nightmare Machine (@nightmare_machine) által közzétett fénykép, 2016. Okt 22., 20:11 PDT

Van ugyanis egy oldal, ahol eldönthetjük, hogy az adott kép eléggé ijesztő, vagy esetleg még kellene csiszolni rajta. Jelenleg alapvetően két típusa van a Rémálom Gépezetnek: az egyik az arcokat, a másik pedig az épületeket teszi kísértetiessé.

Aki további képeket és tömény borzalmat szeretne, mert nem kíván este aludni, annak sok szeretettel ajánljuk a Nightmare Machine Instagram fiókját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik