Tech

Ez a billentyűzet alaposan meg fog lepni

Kakaóálló, flexibilis, és egy komplett Windows fut rajta.

Persze, a számítástechnikának és az informatikának egyetlen feladat van: a komponensek méretének folyamatos csökkentése úgy, hogy az ne menjen a teljesítmény rovására. Ok, ez kíméletlen leegyszerűsítése a dolgoknak, de valahol erről van szó, hiszen ez teszi lehetővé a még vékonyabb mobilok, illetve a pengeszerű, szinte súlytalan laptopok megszületését.

Ez a folyamat a PC-k környékén is pörög, aminek egyik markáns jele az USB stickbe pakolt számítógép megjelenése volt. Kicsit ehhez hasonlít a Vensmile K8 mini PC is azzal a fontos különbséggel, hogy itt egy feltekerhető billentyűzetbe építették be a számítógépet.

Vagyis egy flexibilis klaviatúra végén található kis dobozba.

Ez a pendrive formátumhoz képest annyiban előnyösebb, hogy kapásból meg is van két beviteli eszköz: a billentyűzet, illetve a doboz teteje, ami érintőfelületként is funkcionál. Egyetlen dologról kell már csak gondoskodni (az áramellátáson kívül), ami egy monitor, vagy televízió.

Vensmile_K8_mini_PC

A tenyérben elférő méretek és forma ellenére egy nem túl izmos, de használhatónak tűnő hardvert kapott ez a furcsa szerzet. A munkát

  • 4 GB RAM, 64 GB flash tároló,
  • illetve egy Intel Atom X5 Z8300 processzor segíti,
  • ami a Windows 10 Home mozgásba lendítéséhez bőven elegendő.

A megjelenítő csatlakoztatásához a HDMI, vagy a VGA out portokat lehet használni, a perifériákhoz pedig 2 db USB kapu adott. Nethez kizárólag vezetékek nélkül (dual band WiFi) juthat hozzá a gép, hiszen egy Ethernet már nem fért el, de nem is nagyon van ennek hely.

Vensmile_K8_mini_PC_2

Ha valaki állandó mozgásban van, laptoppal nem szívesen bajlódik, ennek ellenére gyakran gép mellé kell ülni, ott pedig hosszabb szövegeket gyártania, annak érdekes lehet a kütyü. Bár sokkal valószínűbb, hogy a célcsoport a menthetetlenül kocka közönség, aki egy ilyen dolog láttán azonnali, és teljesen irracionális vágyakozást éreznek. Nekik az az egész 200 dollárjukba kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik