A Google térképszolgáltatásából kinőtt extra szolgáltatás, a Street View gyakran szolgál meglepetésekkel és érdekes pillanatokkal, hiszen a 360 fokban tájakat és utcákat fényképező autók sokszor kapnak el furcsaságokat. Most viszont nem az a vicces, ami a közösségi médiában nagyot menő képen látható, hanem épp az, ami nem.
A Cambridge környékén készült képsorozat egyik elemén a békésen legelésző tehenek egyikének fejét ugyanis sikerült kitakarni – ez pedig egy olyan funkció, amit a Google a személyiségi jogok védelmében alkalmaz, de mindeddig csak emberek arcát tette felismerhetetlenné.
A kitakarást nem manuálisan végzik a Google székház alatti titkos gyárban szorgos umpalumpák, hanem egy gépi algoritmus szkenneli automatikusan az összes új Street View felvételt, és utólag alkalmazza az effektet. Szóval ennek fényében két dolog történhetett:
– Riska arca egy furcsa genetikai mutáció, vagy esetleg gazdájának pár éve részegen megesett kis kalandja következtében következtében annyira emberszerű, hogy a Google robotja teljesen jogosan vélte humánnak az állatot;
– vagy netán a jóravaló haszonállat annyira aggódott, hogy tehéntársai felismerik, hogy ő maga kérte a Google együttmúúúködését.
Bárhogy is, a személyiségi jogait féltő tehén fotóját azóta lelkesen osztogatják Twitteren és Facebookon a felhasználók, szóval az akció tulajdonképpen célt ért, még ha nem is azt, amire kitalálták.