Tech a világ egy fura hely

A gumikesztyűk gyártási folyamata jóval ijesztőbb, mint hinné

A Discovery Channel Hogyan készült? című sorozatában már tucatnyi hétköznapi tárgy születését nyomon követhettük, de a gumikesztyűk gyártása sokkal ijesztőbb, mint azt korábban feltételeztük.

Az 1889-ben a John Hopkins kórház sebészetének vezetője, William Steward Halsted által feltalált kesztyűket eleinte csak a műtétekhez használt vegyszerek bőrön okozott kellemetlen gyulladásainak elkerülésére használták, de a hatvanas években az otthonokba is eljutott, mint a tisztítószerek által kiváltott allergiás reakciókat kivédő, filléres eszköz.

De hogyan készülnek?

Meglepően furán: alumínium, vagy kerámiakezek egész, állandóan forgó sorát használják hozzá, melyet minden folyamat elején megtisztítanak, átdörzsölnek, majd forró vízbe mártják őket.

ksztyu-3

Ezt követően egy vegyszeres fürdőbe kerülnek, ami vékony filmréteget hoz létre a kezeken, hiszen enélkül a következő lépésben érkező folyékony gumi nem tapadna a felületre.

ksztyu-2

A vulkanizálás során a félkész kesztyűk egy nyitott kemencén haladnak át, majd egy sor ecset tisztítja meg őket a maradékoktól.

ksztyu-1

A dolgozók ezután leszedik a latexből, vagy épp szintetikus gumiból készült kesztyűket a karokról, majd néhányat szúrópróbaszerűen méretük többszörösére fújnak, aztán vízzel töltik meg, hogy még a szállítás előtt észrevehessék a hibás csomagokat.

A teljes folyamatot videón is megnézheti:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik