Tech

Azonnal működik a nyomtatott robot

Bámulatos, hol tart ma már a tudomány, a 3d nyomtatás után már nem kell puzzle-darabokat összeillesztgetni.

Kétség nem férhet hozzá, hogy a 3D nyomtatás remek dolog, és nem csak azért, mert könnyedén alkothatunk vele játékot a gyereknek, hanem azért is, mert a különféle munkadarabok, részegységek mellett már lehetőség van akár olyan szerkezetek kinyomtatására is, amelyekkel nem kell még órákig legózni manuálisan az összeállításhoz.

Az MIT számítógépes tudományokkal és mesterséges intelligenciával foglalkozó részlege egy olyan 3D nyomtatási eljárást fejlesztett ki, melynek végterméke működő robotok alakjában manifesztálódik, ami azt jelenti, hogy a nyomtatási fázis utolsó lépése után azok azonnal “lábra is állnak”. Ebben főleg az az érdekesség, hogy a gépezetek szilárd és hidraulikus részei is egyetlen egyszerű lépésben öltenek testet.

A projekt igazgatója, Daniela Rus elmondta, hogy a nyomtatható hidraulika az ő megközelítésükben egy előremutató lépés a a működő gépezetek gyors előállítása felé, és mindössze annyi kell, hogy a nyomtatóból kikerülő robotokba már csak egy motort, illetve egy akkumulátort kell bepattintani, és már készen is állnak a munkára.

A szakértők szerint a 3D nyomtatás első korszaka (tehát a kicsit sorjás, de azért kedves figurák, különálló fogaskerekek és hasonlók nyomtatása) után ideje egy új szakasznak, amikor már a fentiekhez hasonló komplex berendezéseket lehet kinyomtatni. Aztán ne csodálkozzunk, ha valamikor a jövőben elkezd kerregni az irodai 3D nyomtató, amit valamelyik vicces kolléga elindít, és néhány órán belül kibukkan belőle C3PO és R2D2, akik hangosan ránk köszönnek, majd indulnak a dolgukra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik