Tech

Akkor most már tényleg itt a jövő: októberben jön a kiborgolimpia!

Lépcsőmászás, kenyérszeletelés és hasonló versenyszámok várhatók. Később az igazi olimpia részévé tennék.

Míg a hagyományos olimpián és paralimpián kifejezetten tiltják az elektromos segédletek használatát, az októberben először megrendezendő Cybathlon kifejezetten erről szól majd. Annyiban hasonlít a paralimpiához, hogy kifejezetten testi fogyatékossággal élőket várnak majd, csakhogy olyanokat, akik idő közben igazi kiborgok lettek, azaz mesterséges, elektronikus végtagokkal élnek.

Bár a technológia rengeteget fejlődött az utóbbi években (ígéretesek például az agyhullámmal irányított protézisekre irányuló kísérletek – ilyet eddig csak sci-fi filmekben láthattunk), azért még nem sprintelésre és magasugrásra kell készülni: olyan “versenyszámok” lesznek, mint a lépcsőmászás vagy a kenyérszeletelés. (A pontozás módszertanáról még nincsenek információink.) A Cybathlon “nem az erőről és a sebességről, hanem a test és a gép pontos irányításáról szól majd” – mondta Robert Riener szervező, a Svájci Szövetségi Technológiai Intézet professzora.

A bicikliverseny például várhatóan szobabicikliken zajlik majd és azt vizsgálják, ki hogy bánik elektromos műlábával. A “műkarosok” befőttesüvegeket is nyitogatnak majd, és lesz versenyséta köves járdán is. Természetesen várják a szponzorokat, hiszen az egész lényege a fejlesztések, az iparon belüli verseny fellendítése. Riener egyébként éppen azért kezdett a szervezésbe, mert szerinte a jelenleg elérhető művégtagok egyáltalán nem olyan hasznosak, mint ahogy az ember a magával ragadó reklámvideókat látva gondolná.

A csapatok már összeálltak, szám szerint nyolcvan indul majd. A svájci eseményt közvetíti például a BBC is, és ha elég nagyot durran, 2020-ra szeretnének már a hivatalos tokiói olimpia része lenni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik