Tech

Gombháború: a Netflix lepattant a Samsungról

A Samsung szerint a Netflixnek semmi keresnivalója az ő távirányítóin. A dolognak persze inkább csak presztízsértéke lenne, de akkor is ciki.

Elég sok olyan okostévé van, melynek távirányítóján alapból helyet kap a Netflix feliratú gomb, melynek lenyomásakor a sokak által ismert és kedvelt tartalom jelenik meg a tévén (micsoda varázslat). Nem nehéz kitalálni, hogy egy ilyen dedikált gombocska pluszfelhasználókat csábít a szolgáltatáshoz, így nem véletlen, hogy a cég szeretne minél több távkapcsolón szerepelni.

A Netflix természetes módon megtalálta az egyik legnagyobb tévés céget, a Samsungot is, hogy ugyan ők is tegyenek már egy olyan gombocskát a távirányítóra, ami a Netflixet indítja, de a koreai óriás felemelte a mutatóujját, és azt mondta, hogy “nem”. Az indoklásban az szerepel, hogy a Samsung szerint nem lenne szerencsés, ha a termékeik kinézete ki lenne hegyezve egy kiválasztott szolgáltatóra, és egyébként sem jó, ha bármilyen prioritási lista alakulna ki akármilyen kábeles vagy online streaming forrás alapján.

netflix _gomb

De ahogy az lenni szokott az elektronikai iparban, a dolgok sosem feketék és fehérek, hiszen mindig van valami, ami árnyalja az összképet, így a Netflix és a Samsung esetében az, hogy bár utóbbi nem teszi fel a távirányítójára az előbbit, attól még pont a közeljövőben lesz valamilyen közös promóciós eseményük, ami éppenséggel arra irányul, hogy a Netflix alkalmazás megjelenjen a koreai gyártó tévéinek alkalmazásai között.

Nincs ebben semmi meglepő, hiszen ha csak arra gondolunk, hogy az Apple és a Samsung oda-vissza rendszeresen perelik egymást, attól még az almás cég termékeiben továbbra is vannak a koreai gyártó logóját tartalmazó alkatrészek, és ez így is van rendjén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik