Tech

Még könnyebb megtalálni a Netflix rejtett kategóriáit

Nem kell számokkal bajlódni, vége a kódpötyögős időszaknak, mert egy böngészős bővítmény segítségével csupán néhány kattintással máris előttünk a Netflix összes rejtett tartalma.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a filmzabálók számára örömünnep a Netflix hazai megjelenése még úgy is, hogy a tartalom a régiós butaságoknak köszönhetően nem olyan teljes, mint a tengerentúlon, így például a Jóbarátok, az X-akták, valamint a Dr. Who sem érhető el a honi kínálatban. Sőt, a rejtett kategóriák rendszere is némi ujjgyakorlatra készteti a felhasználókat, de erről bőséggel értekeztünk ebben a cikkünkben, így csak rövid emlékeztetőként idézünk belőle:

“Ha a böngészőben futtatott Netflixen megnézzük az egyes kategóriák URL-jeit a címsorban, láthatunk egy számot a webcím végén. Mindegyik ilyen szám egy-egy kategóriát, illetve alkategóriát jelöl. Szemfüles weboldalakon nemrég megjelent egy részletes lista ezekről a kódokról, és itt az is látható, hogy a Netflix kategória-rendszere jóval részletesebb annál, mint amit a hagyományos felület használatával felfedezhetünk.” A lényeg, hogy létezik egy terjedelmes lista azokkal a számokkal, melyeket kézzel bepötyögve az URL végére, rögvest megnyílnak az addig rejtegetett kategóriák és tartalmak.

netflix super browse

Örömmel jelenthetjük, hogy a manuális bohóckodásnak máris vége, köszönhetően a Super Browse nevű Chrome bővítménynek, ami alapból lehetőséget nyújt a rejtett tartalmak közti böngészésre, így lényegesen leegyszerűsödik a dolgunk (ahogy az a fenti képen is látható). Ön megrögzött Firefox hívő és hidegrázása van a Chrome-tól? Semmi gond, a bővítmény a Tűzrókás böngészőre is elérhető, igaz, ott még csak béta verzióban, de remélhetőleg így is stabilan működik.

Ahogy a képen is látható, ezzel a megoldással sokkal könnyebb a tallózás, és miközben a kódbepötyögős módszernél azt tapasztalhatjuk, hogy egyes számokra már nincs találat, mert közben változott a kategória-rendszer, a Super Browse esetében remélhető, hogy követi a változásokat. A bővítmény a Chrome Web Store-ból, illetve a Firefox Add-on oldaláról tölthető le. Jó szórakozást!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik