Tech

Ingyen WiFi-t kapnak New York utcái

New York nem szeretné, ha a polgárai egy pillanatra is ingyenes net nélkül maradnának, ezért komoly fejlesztésbe kezdett.

Az online jelenlét ma már szinte alapvető emberi szükséglet. Telefonon, tableten, és lényegében bármin internetezünk, facebookozunk, ráadásul mindezt rég nem csak otthon tesszük, a metrón, az utcán, a gyorsétteremben, és úgy egyáltalán, bárhol kell az internet-elérés mindenkinek. Szeretjük, vagy sem, ezt hozta a szép új világ, de persze ettől még sokaknak merül ki hónap közepén a havi adatkerete a sok netezéstől, így aztán folyamatosan keresgélhetik az ingyenes WiFi hotspotokat. Nos, New Yorkban már nem nagyon kell kutatni ilyesmi után.

LinkNYC_1

Az amerikai nagyvárosban a napokban kezdték el telepíteni az első LinkNYC hozzáférési pontokat, ami a még 2014. novemberében bejelentett program része, és a tervek szerint a hagyományos telefonfülkék továbbfejlesztéseként helyezik el őket, biztosítva a Wi-Fi hozzáférést. Nem is akármilyen sebességgel, az utcán sétálók ugyanis konkrétan gigabites sávszélességet kapnak. Egy ilyen telepítést láthattak azok, akik a Union Square környékén tartózkodtak nemrég, de a közeljövőben még 500 további hub áll üzembe, majd pedig kezdetét veszi az 1-2 hetes tesztidőszak, melynek végeztével a lakosság birtokba veheti az ingyen netet.

LinkNYC_2

A teljes hálózat 7500-nál is több hozzáférési pontot tartalmaz, de a feladatuk nem merül ki annyiban, hogy csak “sugározzák a netet”, hanem USB-s töltést, érintőképernyős böngészést, illetve két darab 55 hüvelykes monitort is tartalmaznak. Ezeken egyébként az ingyenes használat fejében reklámok futnak majd, ettől a funkciótól a város az elkövetkezendő 12 év viszonylatában bő 500 millió dolláros bevételt remél.

LinkNYC_3

Azt hihetnénk, hogy egy ilyen projekt mindenki megelégedésére történik, de tévedünk, hiszen a LinkNYC a Daily News beszámolója szerint komoly bírálatokat kapott azért, mert Brooklynban és Bronxban nagyjából a tizedét tudja annak a sebességnek, mint Manhattanban, illetve a Bluetooth jelzők is kaptak némi kritikát. Ezek arra szolgáltak, hogy a járókelők mozgását kövessék, és a megfelelő pillanatban a kijelzőkön keresztül reklámokat toljanak az arcukba, de miután mindez kiderült, hamarosan leszerelték őket.

LinkNYC_4

Vannak, akik azt is kifogásolják, hogy a 2014-ben bejelentett programnak csak 2015 végén kezdtek neki, azt pedig nem is lehet tudni, hogy azok a tervek, melyek a beépített táblagépeket tartalmazzák, mikorra válnak valóra, de állítólag hamarosan. Mindenesetre csodaszép helyzet, amikor már csak ilyesmiket kell bírálni, nem pedig azt, hogy van-e egyáltalán ingyen WiFi a városban ugyebár…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik