Tech

Már tesztelik az aggyal vezérelt autókat

Önvezető autók? Ugyan már, Kína csak kacag rajtatok: lassan elég csak rágondolni a kanyarodásra, vagy a fékezésre.

Régóta folynak viták és komoly kutatások arra nézve, hogy agyunknak csak egy csekély kapacitását használjuk ki igazán. Ez nem csupán azt jelenti, hogy egy-egy átmulatott éjszaka jó eséllyel az egyébként is használaton kívüli részt veszélyezteti, hanem azt is, hogy van még tartalékunk bőven. Kínában úgy gondolják, hogy egy-két agysejttel több akár arra is jó lehet, hogy gépjárműveket irányítsunk velük, ami többek között azért érdekes gondolat, mert miközben a világ vezető autógyártói az önjáró négykerekűeken dolgoznak, a kommunista ország más irányból közelíti meg a kormánykerék nélküli témakört.

A Nankai Egyetem kutatói az ország autógyártójával, a Great Wall Motorral együttműködve olyan megoldáson dolgoznak, melynek segítségével jelenleg a hátsó ülésen ülve is gyorsíthatunk, lassíthatunk, illetve nyithatjuk és zárhatjuk az ajtókat anélkül, hogy bármihez hozzáérnénk. A rendszer 16 érzékelőből és egy EEG-ből áll, mely a „sofőr” agyából érkező jeleket regisztrálja, majd pedig drót nélküli kapcsolattal továbbítja egy számítógép felé, ami feldolgozza, és kategorizálja azokat, végül pedig lefordítja őket a vezetésre irányuló paranccsá.

aggyal-vezetett-auto-02

Nem nehéz kitalálni, hogy mindez még messze van egy rendesen működő, tömeggyártásba is helyezhető megoldástól, sőt az is lehet, hogy talán soha nem lesz belőle valóban működő rendszer, hiszen egyrészt jelenleg még kanyarodni sem lehet ilyen módon. Emellett pedig az is tény, hogy a legtöbb baleset oka épp az emberi irányítás, melyet az önvezető autók ki tudnak küszöbölni, ugyanakkor az elme által irányított közlekedésben továbbra is ott a humán hiba tényezője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik