Tech

Zuckerberg és Gates zöld energiával mentené meg a világot

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2015. 12. 01. 12:03

A Breaktrough Energy Coalition célja, hogy a magánszektort próbálja cselekvésre bírni a klímaváltozással kapcsolatban.

Miközben Kína a saját szennyében fuldoklik, és az emberek inkább ki sem mennek az utcára, ahol egyébként sem látnának semmit a szmogtól, a világ legnagyobb informatikai cégeinek leggazdagabb fejesei úgy gondolják, hogy nagyon lépni kellene valamit, ha nem akarjuk idő előtt elpusztítani a bolygót.

Éppen ezért megalapították a Breaktrough Energy Coalition-t, melynek célja, hogy zöldenergia segítségével fogja vissza a károsanyag-kibocsátást, ezzel is elodázva a Föld pusztulását, bízván égitestünk regenerációs képességében. Érdekessége a dolognak, hogy Mark Zuckerberg jó időzítéssel még a párizsi COP21 éghajlatváltozási konferencia kezdete előtt tette ki a koalíció hírét a Facebookra, így az jól kapcsolódik a világ vezetői által a globális felmelegedés mérséklését célzó rendezvényhez.

A komoly kampány alapítója Zuckerberg és felesége, Priscilla, de a kezdeményezésben a Microsoft alapítója, Bill Gates is partnerséget vállalt. A szervezet további tagjai között megtalálható Jeff Bezos, az Amazon vezetője, valamint a szereplést kedvelő Richard Branson, a Virgin alapítója is, de nem csak amerikai nagyságok sorakoztak fel a kezdeményezés mellett, például az Alibaba elnöke, Jack Ma is az illusztris társaság tagja. Szerencsére nemcsak beszélnek a problémákról, hanem komoly támogatásokkal és fejlesztésekkel is készülnek. Egyrészt az elv mellé álló országokban komoly összegeket fordítanak majd a zöld energia fejlesztését célzó kutatásokra. Tizenkilenc ország máris jelezte csatlakozását, köztük India, Kína és az Egyesült Államok is. Barack Obama máris bejelentett egy olyan programot, mely a Mission Innovation nevet viseli, és célja, hogy megduplázza az elkövetkezendő öt évben az energiakutatásba fektetett állami tőkét, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 10 milliárd dollár helyett 20 milliárdot tennének a projektbe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

szent-korona(1)(1)(430x286).jpg (szent korona)

Négyezer milliárdot fizetett a Szent Koronáért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

LOS ANGELES, CA - DECEMBER 3: Charles Manson is escorted to court for preliminary hearing on December 3, 1969 in Los Angeles, California.  (Photo by John Malmin/Los Angeles Times via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.